Az ötezer fősnél kisebb települések teljes tartozását átvállalja az állam, a többiről külön-külön döntenek. Somogyban kilencről.

Gólöröm a csökölyi iskolaudvaron. Míg a diákokat a sportsikerek lelkesítik, addig az önkormányzat annak örül, hogy nincs adóssága.

Somogyban 236 Csökölyhöz hasonló kistelepülés van, ahol a lélekszám nem éri el az ötezret. Közülük minden másodiknak van valamennyi adóssága. Somogysimonyinak a legtöbb, Pálmajornak a legkevesebb.

- 2002-től 2010-ig megnégyszereződött az önkormányzatok adóssága - mondta Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

A somogyi települések összesen negyvenmilliárd forintnyi hitelt vettek fel az elmúlt években. A megyei közgyűlés elnöke szerint ezzel az, az egyik legnagyobb gond, hogy a hitelekből nemcsak fejlesztésekre költöttek, hanem az önkormányzat működését is ebből fedezték.

Ezek a települések most fellélegezhetnek, mert az állam részben, vagy egészében teljesen átvállalja az adósságot.
Az ötezer fősnél nagyobb települések esetében a kormány az iparűzési adó alapján állapítja meg, hogy mekkora részt vállal át az adósságból. A KaposPont úgy tudja: Kaposvár adósságainak a felétől fog megszabadulni jövőre.


- Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan jelentős pénzügyi és likviditási segítség a városnak, hogy ezt a forrást másra tudja majd fordítani - akár új szolgáltatások szervezésére, akár a meglévő önkormányzati szolgáltatások minőségének javítására, színvonalának emelésére - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Tállai András.

Azok az önkormányzatok, amelyek eddig megúszták a hitelfelvételt, 2013-ban - állami forrásokból - már új beruházásokat is tervezhetnek.

- Kifejezetten számukra lesznek olyan fejlesztéspolitikai döntések, pályázatok kiírva, amelyekre azok, akinek a pénzét most a kormány kifizette helyettük, nem is vehetnek részt - tette hozzá Gelencsér Attila.

Az összesen 1956 önkormányzatot érintő állami adósságátvállalás miatt egyébként az idei és a jövő évi költségvetést is módosítani kell majd.

Címkék: hitelfelvétel, adósságátvállalás, önkormányzatok, költségvetés, Kaposvár, gazdaság