A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Népszavához eljuttatott tájékoztatása szerint a mostani 38 kategóriából "az idősek (65 év felettiek), a kisgyermekek (6 év alattiak), a fogyatékkal élők (és kísérőik) és a diákok kedvezményezettségét mindenképpen indokolt jogszabályi szinten is megőrizni".

Ezek maradnának csak alanyi jogon, a többinél a közlekedési társaságokra bíznák, hogy megtartják-e őket, eltörlik, esetleg korlátozzák a jogosultságot. Mindezek pénzügyi következményeit azonban vállalniuk kell - vagyis az említett négy területen kívül további szociálpolitikai kedvezményeket az állam nem térít meg a MÁV-nak és a Volán-társaságoknak, miközben várhatóan elvárja tőlük, hogy emiatt ne is növeljék veszteségüket.

A minisztérium a Kapospontnak írásban reagált a hírekre. Azt írják: egyelőre nincs napirenden a kedvezmények szűkítése. Azt az Európai Unióval és az IMF-el való tárgyalásoktól teszik függővé.

A kedvezményrendszernek már a Bajnai-kormány által is tervezett, majd az Orbán-kormány hivatalba lépése óta lebegtetett radikális szűkítését a tárca a spórolással indokolta, mondván: a csaknem 40 jogcímen összesen 7 millió embernek járó kedvezményrendszer "fenntartása a szolgáltatási költségek emelkedésével évről-évre növekvő mértékben terheli a költségvetést", emiatt "az évtizedekkel ezelőtti szociálpolitikai helyzetet és megfontolásokat tükröző, korszerűtlen, fenntarthatatlan" rendszert át kell alakítani. Völner Pál úgy becsülte, ez évi 20-25 milliárdos megtakarítást jelenthet a költségvetésnek. Az összeget ugyanakkor nehéz becsülni, mert mint a tárca válaszából kiderült, az intézkedés maga is csak elméleti terv, javaslat, melynek részletei egyáltalán nem világosak.

Utóbbira utal az államtitkár azon kijelentése, miszerint "különböző elvárásai vannak az államnak, a társadalomnak és az EU-nak, így amíg a külső partnerekkel a tárgyalás nem zárult le, addig nem tudnak belefogni a nagyobb átalakításokba." Pedig mint azt a tervezett megtakarítás összege is jelzi, ha más nem, fiskális igény lenne a kedvezményrendszer politikai szempontból hálátlan feladatnak tűnő átalakítására. Talán utóbbi miatt jegyezte meg a kedvezményekről Völner a rádiónyilatkozatban, hogy "ezen a területen érzem én leginkább megrekedtnek a közösségi közlekedési rendszernek az átalakítását."

(Forrás: Népszava)

Címkék: 65 év alatti nyugdíjasok, kedvezmények, megszűnhet, utazás, vonat, busz, gazdaság