Országos szinten több mint 420 pályázat támogatására nyílik lehetőség csaknem 46 és fél milliárd forint összértékben.

A 1403/2012. Kormányhatározat alapján a Regionális Operatív Programok keretében 28 támogatási konstrukcióban az előzőleg forráshiány miatt tartaléklistára került több száz pályázat részesülhet támogatásban. Az Új Széchenyi Terv 30 milliárd forinttal támogatja a gazdaság, környezetvédelem, közlekedés- és humán szolgáltatás tématerületeken megvalósuló fejlesztéseket.

Országos szinten a gazdaságfejlesztés tématerületen több mint 12,1 milliárd Ft támogatás kiosztására kerül sor. Ezek lehetővé teszik a kis- és középvállalkozások telephelyeinek fejlesztését, élénkítve a helyi termelést és munkaerő piacot. Az ipartelepítés támogatásának hatására pedig remélhetőleg még több munkahely kerül megtartásra illetve kialakításra a régiókban. Hazánkban 3,4 milliárd forint támogatást kapnak még óvodák, bölcsődék és civil szervezetek is és 2,5 milliárd forint értékben épülhetnek kerékpárutak.

A Dél-dunántúli régióban összesen csaknem 5 milliárd forint beruházás valósulhat meg, melyekből megújulhat a regionális közösségi közlekedés és a vállalatok telephelyfejlesztésére is jut forrás. A Dél-alföldi, Dél-dunántúli és Közép-dunántúli régióban 6,2 milliárd forint értékű környezetvédelmi fejlesztésnek köszönhetően a településeknek lehetőségük nyílik régóta esedékes vízvédelmi rendszereik kialakítására, megvédve a lakosság értékeit hirtelen lezúduló csapadék valamint belvíz veszély esetén, mely az elmúlt években jelentős károkat okozott.

A Dél-dunántúli régióban összesen 41 pályázat valósulhat meg, ilyen például a Balaton melletti közösségi közlekedés fejlesztése az Új Széchenyi Terv 677 millió forintos támogatásával - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Címkék: Dél-dunántúli régió, gazdaságfejlesztés, Új Széchenyi Terv, pályázat, támogatás