- 1100 év óta első alkalommal az új földtörvény tervezet kijelenti azt, hogy a földpiac első számú kedvezményezettje az a magyar földműves - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A vidékfejlesztési miniszter kijelentése alapjaiban határozza meg a földtörvény tervezetet. Minden esetben a magyar gazdák kapnának elsőséget a földvásárlásnál. A külföldiek vásárlását nem tiltják meg, de olyan feltételekhez kötik, amiket csak magyarok tudnak teljesíteni. A földátjátszás módja a haszonélvezeti jog és a zsebszerződés.

A MAGOSZ megyei elnöke szerint csak Somogyban legalább 15 ezer hektár van külföldi tulajdonban, de lehet, hogy még ennél is több.

- Vannak a kezünkben olyan tulajdoni lapok, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a moratórium alatt is, meg előtt is már külföldi számára átírtak magyar földterületeket - mondta a MAGOSZ megyei elnöke, Szabó Tamás.

A hazai gazdaságok erősítését szolgálja az állami földpályázat is. Sámoly Ferenc kaposfüredi gazdálkodó lehetőséget lát benne az előrelépésre.

- Úgy gondolom, hogy 50 hektár egy családot nem tud eltartani, de 100-150 hektárral már biztosabban meg lehet élni, biztosabban ki lehet belőle jönni és úgy gondolom, hogy mindenképpen megéri a földbe beruházni, hiszen ez egy örök érték - mondta a kaposvári gazdálkodó, Sámoly Ferenc.

Somogyban eddig kétszer hirdetett meg állami földeket a Nemzeti Földalapkezelő. A megyében 100 pályázatot írtak ki 1800 hektár területre. A harmadik kör rövidesen elindul 12 haszonbérlet, 100 hektárjára.

Címkék: külföldi, föld, törvény, somogy, gazdaság