A fogyasztó a hatósághoz intézett beadványában előadta, hogy közel 3 éve sikertelenül vitatja a gázszolgáltató több milliós követelését, ugyanis éves fogyasztása rendszerint 3.000 köbméter körül tehető, ezzel szemben több mint 41.000 köbméter alapján állította ki a szolgáltató az elszámoló  számlát. A hatósági eljárás megállapította, hogy bár a mérő későbbi bevizsgálásakor kiderült, hogy annak hitelessége 10 hónapja lejárt, a szolgáltató mégsem a hibás mérésre vonatkozó előírásokat alkalmazta a számla kiállításánál. Ennek eredményeképpen pedig közel másfél millió forinttal követelt többet a jogos összegnél.

Kompromisszumként a szolgáltató elengedett a kiszámlázott tetemes összegből 928.650 Ft-ot. A panaszos ismételten levéllel fordult a szolgáltatóhoz, mert a kiszámlázott fogyasztást továbbra sem tudta elfogadni, hiszen a kazán csúcsra járatással sem képes elhasználni ennyi gázt. A szolgáltatóval nem sikerült a megegyezés, így ultimátumot adott, mely szerint vagy aláírják a megállapodást, vagy kikapcsolják a gázt. Az utóbbi helyzet következett be.

A nem mindennapos, szerteágazó kérelem alapján indult eljáráskor a Felügyelőség megállapította, hogy a  szolgáltató a bizonyítottan lejárt hitelességű mérő által mutatott fogyasztási adatokat elfogadva számlázott, és nem a jogszabály által előírt hibás mérésre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazta. Jogszerűtlenül hivatkozott  a számlázásnál arra a körülményre, hogy a lejárt mérő adatai pontosak voltak számításai szerint, mivel azok semmiképpen sem szolgálhattak volna az elszámolás alapjául. A tényállás alapján fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett a Felügyelőség kötelezte a szolgáltatót arra,  hogy ne a lejárt hitelességű mérő adatai alapján, hanem a jogszabályban előírt  hibás mérés szabályai szerint számlázzon a fogyasztó részére.

A szolgáltató a határozatot végrehajtotta: a hibás mérésre vonatkozó szabályozásban leírtak alapján, a nem hiteles méréssel érintett 10 hónapos időszakra a korábban kiszámlázott 14.638 köbméter helyett  1.794 köbmétert állapított meg; a kettő közötti különbözet, azaz 12.844 köbméter jóváírásáról intézkedett az ügyfél részére.

További információk: www.nfh.hu

Címkék: hitelesítés, mérőóra állás, fogyasztóvédelem, határozat, panasz, gazdaság