Amennyiben elfogadják, január elsejétől új gáztarifarendszer léphet érvénybe Magyarországon. A tervezet szerint külön díjsávot hoznának létre a 3000 köbméter feletti gázfogyasztók számára. Azonban nem csak a megadott mennyiség feletti részért kell más árat fizetni, hanem a teljes felhasználásra az új díj lesz érvényes. A nagyfogyasztókat érintő új sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai szerint áremelést jelent majd, de ennek mértékéről még nincsenek információk. Szakértői becslések szerint 10 százalékos emelkedés esetén ez évente 35 ezer forint többletköltséget jelentene. A kész rendelettervezetet a szolgáltatokkal is ismertette a kormány.

A változás a gázszolgáltatásban résztvevő lakosság ötödét érinti, melybe fogyasztásuk alapján beletartozhatnak a nagyméretű családi házak, valamint a közös gázórával ellátott társasházak is. Az országos átlagfogyasztás a szolgáltatók adatai szerint az ország területén 1000 és 1500 köbméter között alakul.

Címkék: tarifa, emelkedik, gáz, fogyasztó, drágul, gazdaság