Felszínüket szigetelőréteggel fedik be, hogy az esővíz ne mossa be a talajvízbe a szennyező anyagokat.

– A 118 önkormányzatot magába foglaló Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Társulás tagjai arra szövetkeztek, hogy eltüntessék az évtizedek során kialakult tájromboló szeméthegyeket és megakadályozzák azt, hogy ezek tovább szennyezzék talaj- és a rétegvizeinket. A mi egészségünk és gyermekeink egészsége érdekében kellett hamar cselekednünk – mondta Mosdóson tartott helyszíni sajtótájékoztatóján a társulás elnöke.
Szita Károly a programmal kapcsolatban elmondta: összesen 60 ezer köbméter hulladékot mozgatnak meg, és 267 ezer négyzetméternyi területet rekultiválnak. A 2 milliárd forint összértékű Kaposmenti Hulladéklerakó Rekultivációs Program százszázalékos uniós és hazai támogatásból valósul meg. A helyszínek nagy részén már 90 százalékos a készültség. A felhagyott lerakók területén várhatóan 2013. szeptember végére végeznek a munkákkal.

- 4100 négyzetméternyi területet kaptunk vissza a rekultiválással – mondta a sajtótájékoztatón résztvevő mosdósi polgármester. Keresztes József hozzátette: először összegyűjtötték az elszórt hulladékot, majd kiválogatták azt, végül egy méter vastag takaróréteggel burkolták le. A füvesítés, cserjésítés is azt a célt szolgálja, hogy a víz ne jusson be az alsóbb rétegekbe és ne mossa be a rétegvizekbe a szennyeződést.   

A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Társulás másik nagy programja egy olyan hulladékgazdálkodási rendszer kidolgozása, amelynek célja, hogy a lehető legkevesebb hulladékot kelljen lerakni, s minél többet ki lehessen kiválogatnia és újrahasznosítani.
A 6 milliárdos program közbeszerzési kiírása jelenleg folyamatban van.

Címkék: mosdós, rekultiváció, program, hulladék, kaposvár, gazdaság