A legtöbb cégnek ugyanis a rendkívüli aszály miatt hatalmas veszteséggel kell szembenéznie. Újabb áremelést pedig nem bírnának el a vásárlók. Az agrárminiszter azt mondta: folyamatosan foglalkoznak az áfacsökkentés kérdésével, de egyelőre semmi nem dőlt még el.

Egyre kevesebben egyre kevesebb pékárut vásárolnak. A toponári pékségben is csak az olcsóbb kenyér fogy. Ezért reménykednek ők is az áfacsökkentésben.

- Talán a forgalom is egy kicsit növekedne, mert eléggé visszaesett a magas áremelések után - mondta a Toponári Pékség ügyvezetője, Hambuk János.

Az idei aszályos év magas terményárai nemcsak a pékeket érintik, hanem szinte az összes feldolgozóipart. A tejágazatban például legalább 10%-os áremelés lenne indokolt. Az áfa csökkentéssel azonban ezt nem éreznék a vásárlók.  

- Az áfa csökkentés mértéke tulajdonképpen arra lenne elég, hogy ne legyen áremelkedés. Ez azt jelenti, hogy a hazai gazdaságok, és a hazai ipar versenyképesssége meg tud maradni - mondta a Fino-Food Kft. ügyvezetője, Egyed László.

Az élelmiszerpiacon ugyanis becslések szerint harminc-negyven százalékos lehet a feketegazdaság aránya. Az áfacsalás 280 milliárd forintos bevételkiesést okoz az élelmiszeriparban.

Az agrárminiszter szerint ezért is fontos foglalkozni az áfacsökkentéssel: - A gazdaság fehérítését elősegíti az áfa csökkentés. A fordított áfa bevezetése a gabonaágazatban például ezt igazolta. Folyamatosan foglalkozunk ezzel a kérdéssel - tájékoztatott Fazekas Sándor.

- Az agrárközgazdász szerint az áfacsökkentés nemcsak a gazdaságot fehérítené, hanem munkahelyeket is megtartana: - Akik nagyon megérdemlik, hogy egy kis pénzhez jussanak, azok az élelmiszerfeldolgozók, mert az élemiszeriparban az elérhető nyereség az gyakorlatilag nulla. Azon belül a húsipart sújtja a legnagyobb veszteség - mondta Raskó György.

A gazdákat azonban egyelőre máshogy próbálja segíteni a kormány. Például azzal, hogy közvetlenül értékesíthetik a termékeiket. Így nagyobb haszonra tehetnek szert. Egy kiló alma ára például ugyanis szinte megduplázódik, amíg a fáról a boltok polcaira kerül. A viszonteladó és a kiskereskedő majd az üzletek is rárakják a hasznukat. Így az árrés 100%-os lesz.

Az agrárközgazdász szerint áfacsökkentés nélkül újabb cégek zárhatnak be, így az importot kellene növelni, amely tovább rontaná a hazai feldolgozóipar helyzetét.

Címkék: fazekas, áfa, kenyér, csökkentés, kormány, gazdaság