Bár napközben még meleg van, és hétágra süt a nap, az esti lehűlések már jelzik az ősz és a tél közeledtét. A korai sötétedés, a hajnali köd, a gyakori esőzések egyértelmű jelei az időjárás-, és egyben az út- és látási viszonyok változásának. Éppen ezért, mint minden szezonváltáskor, az ősz beköszöntével is fontos elvégeznünk a gépjármű karbantartását, egyúttal meggyőződnünk arról, hogy a megváltozott közlekedési környezetben is biztonságosan autózhatunk.

-    Ősszel a látási viszonyok jelentősen romlanak, hiszen korábban sötétedik, a rendszeres ködtől, esőtől és sártól pedig az utak csúszóssá válnak. Miközben a fékút megnövekszik, a látótávolság csökken – mondja Kerényi Balázs, a kaposvári Karg Autó Kft. Weltauto szakértője. - Éppen ezért ebben az időszakban kiemelten fontos a fékek szakszerű átvizsgálása, a világítóberendezések, az akkumulátor, a gumiabroncsok és a folyadékszintek ellenőrzése, valamint a gépjármű teljes szezonális átvizsgálása.

weltauto

Miután az ősz a nagy esőzések időszaka, ezért közlekedésbiztonsági szempontból alapvető,  hogy szélvédőnk mindig tiszta, átlátható legyen. Lehetőség szerint az ősz beköszöntével cseréljük le az ablaktörlő lapátokat, ellenőrizzük a szélvédőmosó folyadékot és figyeljünk arra, hogy mindig elegendő mennyiségű ablakmosó legyen a tartályban.

-    Fontos, hogy vezetési technikánkat is a megváltozott időjárási viszonyokhoz igazítsuk. A csúszós utakon az autó stabilitása megváltozik, ezért ilyen esetekben kerüljük a hirtelen kanyarokat, az erős gyorsításokat és a gyors fékezéseket, hiszen a jármű könnyen kicsúszhat és kormányozhatatlanná válhat. Folyamatosan lassítva, inkább motorfékkel csökkentsük a sebességet – figyelmeztet Kerényi Balázs, a Weltauto szakértője.

Az őszi környezeti változások nem csak a gépjárművezetőket érintik. A kerékpárosok, gyalogosok, hozzászokva a nyári időszak késői sötétedéséhez, az őszi estéken sokszor nehezen észlelhetően közlekednek az úttesten. Ezért lakott területen már szürkületkor és a koraesti órákban is óvatosabban és körültekintőbben vezessünk. A tanév megkezdésével az iskolák közelében megnövekedett gyalogosforgalomra kell számítani, ezért itt is lassítsunk és figyeljünk a gyerekekre.

Az Ön Weltauto márkakereskedése:
Karg Autó Kft.
7400 Kaposvár
Árpád u. 39.
www.kargauto.hu

Címkék: átvizsgálás, Weltauto, reklám, ősz, autó, gazdaság