Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: a folyósítás feltétele a rendszeres iskolába járás, ezért az iskolalátogatási kötelezettség elmulasztása esetén minden gyermekre - életkortól és a család jövedelmi helyzetétől függetlenül - ugyanaz a szankció vonatkozik.

Ha a gyermek kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a családi pótlék folyósítását szüneteltetni kell, és a szünetelés időtartama alatt természetben sem lehet támogatást adni - írták. A családipótlék-igénylési kérelemhez nyomtatványt az Államkincstár  honlapjáról lehet letölteni.

Utaltak arra, hogy a korábbi rendszerben 50 igazolatlan óra után csak felfüggesztették a családi pótlék folyósítását, ám mostantól már szüneteltetik. Ez azt jelenti, hogy a mulasztás időszakára már nem lehet visszamenőleg kifizetni a családi pótlékot akkor sem, ha a gyerek később már nem hiányzik igazolatlanul az iskolából.

A módosítás ugyanakkor valamelyest enyhít is a szabályokon, mivel megengedi az iskoláztatási támogatás folyósítását a szüneteltetés után akkor is, ha a gyermek a felülvizsgálati időszakban legfeljebb öt órát hiányzott - korábban egyetlen tanórát sem mulaszthatott.

2012 novemberétől a rászoruló családok Erzsébet-utalványban kapják majd a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást. A program alapot ad egyes szociális célú juttatások Erzsébet-utalvány formájában történő kifizetésére is, ennek célja a pénzbeli ellátások célzottabb felhasználásának szavatolása. Az utalványt fogyasztásra kész étel, valamint ruházat és tanszer vásárlására is fel lehet majd használni.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támogatás egy évben kétszer adható, összege pedig gyermekenként 5 800 forint. A támogatás a szeptemberi iskolakezdéshez és gyermekneveléssel összefüggő egyéb kiadásokhoz nyújt segítséget.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülő lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, és a jegyző dönt róluk - írja a privatbankar.hu.

Címkék: gyermekvédelmi kedvezmény, Erzsébet-utalvány, Emberi Erőforrások Minisztériuma, hiányzás, családi pótlék, gazdaság