Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Hozzátette: egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. Az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is. Mint mondta:  "látjuk már a jövedékiadó-emelésből ennek a forrásait".

Az államtitkár kitért arra is, hogy mivel a finanszírozásnövelés egyéni vállalkozókat, vállalkozásokat érint, kéri őket, a háziorvosokat, fogorvosokat, hogy gondoskodjanak az asszisztenseikről, szakdolgozóikról is.

Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón emlékeztetett: idén a kabinet már végrehajtott egy 30,5 milliárd forintos fizetésemelést az egészségügyben, ami 86 ezer embert érintett. Most a korábbi bérfejlesztésből kimaradt dolgozók is jelentős pluszpénzhez jutnak - mutatott rá.

A szóvivő hozzáfűzte azt is, a kormány régi adósságát törleszti azzal, hogy hozzákezdett az egészségügyi ellátórendszer strukturális átalakításához, mégpedig azért, hogy emelje az ellátás színvonalát, és hogy hatékonyabb, költségtakarékosabb, hosszan fenntartható legyen az intézményrendszer.

A kabinet célja az, hogy a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető - mondta Giró-Szász András.

Szócska Miklós többször is elmondta, hogy a bérrendezés következő lépcsőjében a háziorvosok, a gyermek-háziorvosok, a területi ellátásra kötelezett fogorvosok és védőnők kerülnek sorra.

Címkék: szócska, praxis, háziorvos, támogatás, kormány, pénz, gazdaság