A programot helyi szinten a kormányhivatalok munkaügyi központjai koordinálják, arra a térség valamennyi munkáltatója, illetve önkormányzata pályázhat. A program legfőbb előnye és jellemzője, hogy a szakképzettséggel nem rendelkező, illetve szakképzett fiatalok foglalkoztatása bármely munkakörben a kifizetett bér és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100%-os mértékű támogatásával valósulhat meg. A Somogy megyére meghatározott keretösszeg több mint 200 fő támogatására elegendő.

Az érintettek és a program iránt érdeklődők megfelelő tájékoztatásának céljából a Munkaügyi Központ 2012. augusztus 29-én 9 órától munkáltatói fórumot tart a Kaposvári Kirendeltség és Szolgáltató Központ épületében (Kaposvár, Kontrássy u. 5/b.), amelyre a sajtó képviselőit is szeretettel várjuk.

Címkék: elősegítés, munkavállaló, program, fiatal, kormányhivatal, gazdaság