A villamosenergia-törvény végrehajtási rendelete úgy módosulna a tervezet szerint, hogy a felhasználó a bejelentéssel a villamosenergia-vásárlási szerződését is felmondja. A felmondásban közölni kell annak jogcímét, továbbá, ha az a fogyasztási hely tulajdonos-változása, akkor a bejelentésben megadhatók az új tulajdonos adatai is.

Amennyiben az új tulajdonos a korábbi kereskedőtől akarja vásárolni a villanyáramot, erre is utalni kell.

Mindezeket formanyomtatványba foglalja a kereskedő, és a honlapján elektronikusan letölthető formátumban közzéteszi, valamint azt - kérésre - a felhasználónak postán megküldi.

A gáztörvény végrehatási rendelete is lényegében azonos módon rendezi ezt a kérdést.

Mindkét végrehajtási rendeletben közös szabály lett, hogy a felhasználó halála esetén az elhalálozás tényét legkésőbb annak napjától számított hat hónapon belül kell a kereskedő számára bejelenteni. A vásárlási szerződés ekkor a bejelentésről való tudomásszerzéssel egyidejűleg szűnik meg - írja az MTI.

A módosítások várhatóan a jövő év első napjától lesznek hatályosak.

Címkék: gáztörvény, villamosenergia, bejelentés, kormány, változás, gazdaság