Ha mindez megvalósul, a tenyésztők és a húsfeldolgozók is képesek lennének a megnövekedett igényeket kiszolgálni, de csak akkor.

Jelenleg 3 millió sertés van az országban. A teljes hazai sertéshús igény kétharmadát lehet ebből fedezni. A többit külföldről kell behozni.

A Kométa új gyártósorának átadásán a szakminisztérium államtitkára azt mondta, a külföldi behozatal miatt egyre kisebb szelet jut a hazai piacon a magyar tenyésztőknek, feldolgozóknak. Ezen pedig változtatni kell.

- A cél az a tárcánál, hogy hazai sertést dolgozzunk föl, hazai alapanyagból készüljön minden. Természetesen az egy illuzórikus elképzelés, hogy csak magyar sertést fogunk földolgozni az elkövetkezendő pár évben, mert nincs annyi sertésünk, viszont elindult egy olyan folyamat, hogy a sertés létszámot tudjuk-e növelni - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Kardeván Endre.

Ugyanígy ugranának a lehetőségre a magyar sertéstenyésztők. A somogyfajszi Pintér József jelenleg 80 disznót, kocát és malacot tart, de kétszer ennyi is elférne nála.

- Csak pénzügyileg nem bírom, mert az egy éves fordítóra, tehát ahhoz, hogy én megtermeljem a takarmányt, ahhoz megvegyem a hozzávaló mindent, tehát szalmát, villanyt, vizet, tehát arra nem elég a pénzem... - mondta a somogyfajszi mezőgazdasági vállalkozó, Pintér József.

Somogyban 2000-ben még 203 ezer sertés volt, két éve már csak 131 ezer darab. A felvásárlási ár is gyorsan változik. Ezt a kereslet-kínálat mellett az euró árfolyama is befolyásolja. Jelenleg 350 forint plusz áfát fizetnek a húsért kilónként.  

- Támogatást kéne adni úgy, hogy mondjuk malacra, mint ez előtt tíz éve is, hogy lehetett venni fel finanszírozást, és akkor a malacot megfinanszírozta, az akkori húskombinátok megfinanszírozták és a végén a leadott disznóból ki tudtuk fizetni - tette hozzá Pintér József.

A hazai szükségletek kielégítése mellett legalább 18 ezer új munkahelyet is jelentene a sertésállomány növelése. A minisztérium tervezetét a kormány még nem tárgyalta, így nem tudni, hogy pontosan mikor számíthatnak plusz pénzre az ágazatban résztvevők.

Címkék: pintér józsef, disznó, sertés, helyi, program, gazdaság