Ma még csak néhányan élvezték a balatoni napsütést. A büfék előtt sem kígyózott a sor. A kisvállalkozók azonban már az idényre készülnek.

A fórumon többen a fejüket fogták hallva a jogszabályváltozásokat.

- Most előállt egy olyan helyzet, hogy én a saját vállalkozásomba saját magamat be kell, hogy jelentsem, mint alkalmazott. Egyedül egy cinikus engedményt tesznek, hogy én dolgozhatom 12 órát a saját vállalkozásomban, ellentétben, mondjuk, egy általános munkavállalóval - mondta a balatonföldvári vállalkozó, Kárpáti Péter.

A Balaton déli partján a kiskereskedelmi üzletek száma évről-évre csökken. A vendéglátóhelyeké viszont növekszik. A családi vállalkozók most attól tartanak: a változások ellehetetlenítik őket.

- Ez elősegítheti, ez a jogszabályváltozás a dinasztiáknak a megszűnését, mivel már a gyerekeknek a többsége egy-egy ilyen családi vállalkozásban már kiskorban ott dolgozott, ma gyakorlatilag 16 éves korig be sem mehet dolgozni, és ugyanazok a bejelentési kötelezettségek vonatkoznak ár, mint bárki másra, aki dolgozóként megjelenik egy egységben - tette hozzá a fonyódi Makkos Vendéglő tulajdonosa, Makkos Péter.

A kereskedők és vendéglátók szövetségének megyei elnöke szerint a dohányzási tilalom a Balatonon nem értelmezhető.

A KISOSZ megyei elnöke, Kertész Rezső elmondta: - A bejárattól csak öt méterre lehet kijelölni dohányzóhelyet, ez egy balatoni terasznál nehezen értelmezhető, hogy honnét kell mérni, mennyire zavarja a nem dohányzó vendégeket, tehát ebbe és még több egyéb ilyen kérdésbe szeretnénk, hogyha majd lenne jogszabály-módosítás.-

A vállalkozóknak a bankautomatákat is el kell helyezni, ez 110 ezer forintba kerül. A KISOSZ segítséget ajánlott azoknak, akiknek ez nehézséget okoz.

Címkék: vendégló, kisosz, turizmus, somogy, Balaton, gazdaság