A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gyula a cég közgyűléséről beszámolva közölte, hogy a társaság 90 millió forintos adózás utáni eredménnyel zárta a tavalyi évet, az idei évre 20-22 millió forintos eredményt tervez, és 70 millió forintot fizet osztalékként a 22 tulajdonos önkormányzatnak.
A tavalyinál szerényebb eredményt terveznek, mert jelentősen emelkedtek az üzemanyag árak, és 10 százalék feletti elvárt béremelést kellett végrehajtani a társaságnál.

A társaság csütörtöki közgyűlésén tárgyalt a tulajdonosi kör számára kormányhatározatban előírt kötelező tőkejuttatásról, amit ez év október 27-ig kellene teljesíteniük. Az érintett önkormányzatok már egy évvel ezelőtt a kormányhoz fordultak, öt év haladékot kérve a fizetésre, de eddig nem született döntés az ügyben.

A következő hetekben településenként megkezdődik az egyeztetés, hogy melyik önkormányzat miként tud eleget tenni az elvárásnak. Lesz, aki pénzzel, lesz, aki csak ingatlan juttatással tud teljesítni.

A közgyűlés határozott arról is, ha a kormány megadja a kért haladékot, akkor is megkezdik az egyeztetést a részletfizetésekről, "ne kerülhessenek még egyszer olyan helyzetbe, hogy a körmükre ég a dolog" - fogalmazott Horváth Gyula. Hozzátette, a társaságnak nincs szüksége azonnali fejlesztési forrásra, de fontos a tőkejuttatás a középtávú fejlesztéseihez, hiszen a versenyképesség megőrzéséhez le kellene cserélni a vízibuszait, gyorsjáratúvá kellene alakítania a hajóparkját, és újabb kikötőket kellene építenie.

A 22 balatoni önkormányzat 2008-ban vált a Balatoni Hajózási Zrt. 100 százalékos tulajdonosává, amikor bizonyos feltételekkel, ingyenes vagyonjuttatással kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a meglévő 51 százalékos részesedésük mellé. Az állam úgy kívánta megoldani a cég versenyképessé tételét és tőkésítését, hogy a vagyonjuttatásért cserébe a településeknek rövid időn belül mintegy 580 millió forintos tőkeemelést kellett végrehajtaniuk, továbbá - az ügyben született kormányhatározattal összhangban - vállalniuk kellett, hogy 2012 október végéig 1,424 milliárd forintos tőkejuttatásban részesítik a hajózási társaságot -írja az MTI.

Címkék: kormányzati döntés, osztalék, Balatoni Hajózási Zrt., önkormányzatok, Balaton, gazdaság