Tíz évvel ezelőtt komoly gondot jelentett a vállalkozások átmeneti finanszírozása. Ezért hozták létre a Széchenyi Kártya programot, amely az állami támogatást egyesíti a banki hitellel.

- Bizalmi elven működik, nem kell zálogosítani ingatlanokat, hanem 25 millió forintig megbízik a Ka-Vosz abban, hogy a vállalkozás felnőtt módon kezeli ezt a kártyát - mondta a VOSZ Somogy Megyei Szervezetének elnöke, Daxner Gábor.

Somogyban számos mikro, kis-és középvállalkozás vesz részt a Széchenyi Kártya Programban.

- 3500-3700 között van azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik Széchenyi kártyával rendelkeznek, mi speciális helyzetben vagyunk itt Somogyban, mert a megyei kamara jelentős kamattámogatást biztosít a vállalkozások számára - tájékoztatott a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Varga József.

A program kibővült agrártámogatással is. Az őstermelők és a családi gazdálkodók is pénzhez is juthatnak.

A KA-VOSZ Zrt. fejlesztési igazgatója, Szép Zoltán elmondta: - A kezdeti egymillió forintról öt-tíz, majd 25 millió forintra emelkedett az igénybevehető hitelkeret, a beruházási hitelkonstrukcióban, akár 50 millió forint a maximum igénybevehető hitel. -

A Széchenyi Kártya Programhoz uniós pályázatok is kapcsolódtak. Az egyik a támogatott Mikrohitel, melyhez 10 százalék önerővel is hozzáférhetnek a vállalkozások.

Címkék: ka-vosz, széchenyi, kártya, program, gazdaság