Fóris Róbert az ünnepi tortából kínálta családtagjait, amit az állampolgársági esküre készítettek. Róbert 2001-ben költözött Magyarországra a Kárpát aljai Beregszászból. Nővére után jött a somogyi megyeszékhelyre.

- A nővérem lakott itt Kaposváron már régebb óta, illetve több rokonunk tartózkodik már itt Magyarországon. Ők már több tíz éve itt tartózkodnak Magyarországon és úgy döntöttünk, úgy gondoltuk, hogy a családunk együtt legyen Magyarországon és ezért szerettünk volna ide költözni - mondta a kaposvári Fóris Róbert.

Fóris Róberten kívül még 11-en tettek hétfőn állampolgársági esküt a kaposvári városházán. Volt, aki a Kárpát-aljáról, a délvidékről, a felvidékről vagy Erdélyből érkezett.

- Gyermekkoromban már úgy születtem, hogy kismagyar voltam és most újra azért akartam felújítani - mondta a háromszéki Keresztes Eszter Bereck.

Eszter nénivel együtt többen csak az eskü miatt jöttek át Kaposvárra, utána mennek is vissza. Vannak, akik csaknem 800 kilométert utaznak majd.

- Székelyudvarhelyről jöttünk, hogy legyen állampolgárságunk, magyar, mivel magyarok vagyunk - mondta a László család.

Tavaly január elseje óta csaknem kétszázan tettek Kaposváron állampolgári esküt. Havonta mintegy 10-15 ember kéri honosítását.

A szlovák állampolgársági törvény tervezett változtatása várhatóan megnehezíti majd a felvidéki magyarok kettős állampolgársághoz jutását. A tervezet szerint ugyanis a jövőben csak az tarthatná meg a szlovák állampolgárságát, akiknek van állandó lakcíme abban az országban, ahol a szlovákon kívül állampolgár lett.

Címkék: Városháza, állampolgári eskü, honosítás, magyar, gazdaság, Kaposvár