Budapesten belül és országos viszonylatban is létezik tízszeres különbség az egy lakosra jutó új autók számát illetően.

A KEK KH (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) adatain alapuló Datahouse Kft. összeállításából kiderült, hogy hol jutott a 2011-ben értékesített, szerény számú új autó közül a legtöbb egy lakóra, azaz közülük hány százalék tudott új autót vásárolni tavaly.

A táblázatban szereplő adatok megtévesztőek, hiszen egy részük tartalmaz céges vásárlásokat is, így lehet messze átlag feletti, 2,13 százalékos a Budapest belvárosát jelentő V. kerület, s a szintén sok cég székhelyéül szolgáló XIII. kerület, mely egyébként fővárosi és országos viszonylatban is messze felülreprezentált.

Ide kattintva megnézheti a Lakók és 2011-ben értékesített autók megyénkénti megoszlását tartalmazó táblázatot!

Budapest után Pest és Győr-Moson-Sopron megye következik, azokban a lakók 0,73, illetve 0,7 százalékára jutott új autó. Majd kezdődik a szakadék. Somogy messze alulmarad, a lakók 0,29 százaléka tehette meg, hogy új autót vásároljon 2011-ben.

A vásárlások összefüggésben vannak az egyes térségekben található jövedelmekkel.

Személyautóból Opel a kedvenc, annak is a H-sorozatú Astra modellje.

A kimagasló eladásokkal büszkélkedő budapesti V. kerületben a Skoda Octavia, a csúcstartó XIII.-ban a Volkswagen Golf volt a legkelendőbb a tavalyi évben.

(Autónavigátor)

Címkék: táblázat, vásárlás, autó, országos, Somogy, gazdaság