A korábbi 227 dolgozóból tavaly már csak 10 maradt a gyárban. A többieket el kellett küldeni, ugyanis nem volt megrendelés. Most azonban felcsillant a remény.

A NABI ügyvezető igazgatója, Baranyai Ferenc a Kapospontnak elmondta: márciusban biztos, hogy beindul a kaposvári gyár. Új szerződést írtak alá Los Angelesben. Van megrendelés, három negyedévig biztosan tudnak buszt gyártani a kaposvári gyárban. A személyes egyeztetések már megkezdődtek. Az ügyvezető igazgató szerint több tucatnyi embert tudnak majd foglalkoztatni. Pontos számokat január végén tudnak majd mondani.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, hogy a kaposvári autóbuszgyártás csak akkor lesz igazán stabil, ha a magyar piacra fog majd magyar buszokat gyártani.
A NABI is akkor lesz igazán stabil, ha magyar buszokat fog gyártani Kaposváron. Ezért dolgozunk most, de ezért még sok mindent kell tenni.

Annyi azonban biztos, hogy a tervek szerint a korábbi heti kapacitással szeretnének termelni.

nabi


Eközben hamarosan meg lesz az eredménye egy újabb Los Angeles-i tendernek. Ettől függ a kaposvári gyár jövője. Egy új prototípus készült a kaposvári gyárban. Ezzel pályáztak.

Olassa el a témában korábbi anyagainkat!

2011-07-05 Elkészült az új prototípus

2011-05-26 Tíz dolgozó marad a kaposvári Nabinál



Címkék: gyártás, újraindul, NABI, kaposvári, gyár, helyi, gazdaság