A parlament előtt van a megváltozott munkaképességűekre vonatkozó törvény tervezete. Ennek egyik része, hogy várhatóan jövő tavaszig jelentkezniük kell azoknak, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt és 80% alatti az egészségkárosodásuk.

- Hogy egységes, átlátható és korrektül kezelhető legyen ez a helyzet, ezért mindenkit felülvizsgálnak, aki ebben a kérdésben érintett, vagyis a 80% alattiakat és egy tiszta helyzet lesz abból a tekintetből, hogy lehet tudni, hogy a somogyi rokkantnyugdíjasok esetében, hogy kik jogosultak és kik nem jogosultak - mondja a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság hivatalvezetője, Varga Zsolt.

A kormány mintegy 150 milliárd forintot akar ezen a területen megtakarítani. Somogyban 11 és fél ezer rokkantnyugdíjas van, további 8 ezren kapnak átmeneti rendszeres szociális segélyt.

A mozgáskorlátozottak egyesületeinek elnöke, Hegedüs Lajos azt mondja, hogy nagyon nehéz így ránézésből valakire azt mondani, hogy csaló, vagy nem csaló, rokkant vagy nem rokkant.

Hozzátette, a felülvizsgálatok folyamatosak. A legutolsó adatok szerint nincsenek csalások és csak néhány esetben fordul elő, hogy egy-két százalékban tér el a vizsgálat eredménye a valóságtól.

- Az a beharangozott, vagy elmondott dolog, hogy ennek a törvénymódosításnak az indoka a csalások magas száma, azt egyszerűen nem igazolják vissza a hivatal vizsgálatai - mondta a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke, Hegedüs Lajos.

Hegedüs szerint az új törvény a megváltozott munkaképességűek elszegényedését okozhatja. A jelenlegi 70 ezer forint helyett a jövőben a rehabilitációs ellátás tervezett összege 28 ezer és 46 ezer forint között lesz. Ha pedig munkát tudnak vállalni, akkor ettől a pénztől örökre elesnek.

Címkék: felülvizsgálás, mozgáskorlátozottak, rokkantnyudíj, parlament, jogszabály, gazdaság