A Napi Gazdaság szerint a NAV feladata lenne megakadályozni a becsődölt vállalkozásokat hátrahagyó cégvezetők és tulajdonosok új cégalapításait, valamint megszüntetni az adós társaságok cégtemetőit.

Az elképzelések szerint szélesítik a cégvezetők és tulajdonosok felelősségvállalását a bedőlt cégek tartozásainak teljesítésére. Az igazságügyi tárca által készített törvénytervezetet ismertetve azt írja a lap, hogy jelenleg 90 nap a csődvédelem, amikor nem lehet az adóssal szemben követelést érvényesíteni. A cégtörvénnyel összhangban kiszélesítik a hitelezőket kijátszó cégvezetők felelősségre vonásának lehetőségét és bíróság előtt megtámadhatóak lesznek a felszámolást megelőző öt évben kötött szerződések is, azok, amelyek a vagyon csökkenését eredményezték, vagy a hitelezők kijátszására irányultak.

A felszámolásba került vagyon felosztásának szabályait kiegészítik azzal, hogy a tartozások kielégítési sorrendjében a társadalombiztosítási- és nyugdíjpénztári tartozások, adók, közműdíjak és visszatérítendő állami támogatások kategóriáját kiegészítik az európai uniós és nemzetközi forrásokból származó támogatásokkal, valamint a társasházi közös költséggel Somogyi Ferenc, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének elnöke szerint mindezzel életszerűbbé válnak az eljárások.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

Címkék: nehezebb, bedöntés, csőd, cég, NAV, gazdaság