Kiemelt célterületnek számított a Balaton-part. Az állandó és időszakos vásárokon, piacokon, a szezonális rendezvényeken is folyamatos volt az adóellenőri jelenlét. Ezért a szokásos piaci helyszínek mellett kiemelt figyelmet kaptak a nyári időszakban üzemelő vásárok, a Siófoki Beach House a Balatonboglári Borfesztivál, valamint a Zamárdi Sound Fesztivál. A nagyobb Balaton parti települések mellezz minden stranddal rendelkező helységben végeztek ellenőrzéseket.

14 helyen végeztek ismételt ellenőrzést. Ez azt jelenti, hogy olyan helyen vizsgálódtak a revizorok, ahol az elmúlt egy éven belül elmulasztották a nyugtaadást, illetve három éven belül bejelentetlen alkalmazottat foglalkoztattak. Egy esetben olyan telephelyre bukkantak, ahol idén már harmadszor felejtettek el nyugtát adni a revizoroknak. Ezért 30 nap üzletbezárást rendeltek el az ellenőrök. 77 esetben a vámszakterülettel karöltve történt a munkavégzés.

A 260 ellenőrzésből 145 db a nyugta-, számlakibocsátásra irányult, 12 db árueredet-ellenőrzés volt valamint 103 alkalommal vizsgálták a foglalkoztatás szabályszerűségét. Ezekből összesen 54 esetben találtak hibát. A kirótt bírságok várható összege 6 millió 800 ezer forint.

apeh ellenőzés


A tavalyi évhez képest 3%-kal csökkent a nyugtaadások elmulasztásának száma. Így idén 9%-ban került rögzítésre a nyugtaadás elmulasztása.

A nyugta-kibocsátási ellenőrzések mintegy ötöde zajlott közterületen. Általánosan elmondható, hogy a munkát – különösen közterületen – nagyban nehezítette a rendkívül kedvezőtlen időjárás, a gyakori eső és az időszakos viharok.

Egy manikűrös és egy fodrász bukott le azzal, hogy adószám nélkül végezték a munkájukat. Egy GYES alatt álló fodrász hölgy, telefonos bejelentkezés után fogadta az őt ellenőrző revizorokat, a fizetés után viszont nem adott nyugtát, ezért mulasztási bírságot szabtak ki rá.

A foglalkoztatottság ellenőrzések alapján  dinamikus romlás figyelhető meg, az előző évhez képest.

Míg a tavalyi év hasonló időszakában a lefolytatott ellenőrzések 7,08%-ban, addig az idei évben 22,72%-ban követtek el az adózók mulasztást. Vagyis a 101 foglalkoztatóból 23 követett el mulasztást. Közülük mindössze 12 olyan akadt, aki bejelentetlen alkalmazottat foglalkoztatott, a többi tizenegy késedelmesen jelentette be a munkavállalót.

A nagymértékű emelkedéshez hozzájárult az is, hogy az adóhivatal revizorai a vámszakterülettel közösen, gyakran végeztek közúti ellenőrzéseket a forgalomból kiemelt járművek tekintetében. Az adózók itt még mindig nem számítanak az ellenőri jelenlétre.

A teljes akció során nyugodt légkör uralkodott, atrocitás nem történt. A vállalkozók, ügyvezetők és a munkavállalók is viszonylagos nyugalommal viselték az ellenőrzéseket, annak ellenére, hogy az idei év gazdasági folyamatai kedvezőtlenül alakultak, a hagyományos szezonból csaknem egy teljes hónap „kiesett” az időjárás miatt. Egyszer sem kellett rendőri segítséget kérni ellenállás vagy akadályozás miatt.

Címkék: apeh, revizor, nyár, ellenőrzés, balaton, gazdaság