Az augusztus 30-ra tervezett tüntetésről csütörtöki értekezletén döntött a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet Intéző Bizottsága.

A tiltakozáson a Kapos Volán Zrt-nél működő Felügyelő Bizottság elnökének, dr. Simonyi Zsuzsannának egy petíciót is átadnak.

A tiltakozás okát három pontban foglalták össze. Fellépnek a munkáltató által tervezett Kollektív Szerződés, a munkavállalók számára jelentős bér és jövedelem csökkenést eredményező módosítása ellen. Tiltakoznak a Kapos Volán Zrt. tervezett SZMSZ módosítása ellen is. Ebben egy olyan osztályvezetői, premizált állást hozna létre a busztársaság, amely a szakszervezet véleménye – és az Üzemi Tanács véleménye - szerint indokolatlan. Ezzel párhuzamosan pedig a tervezett létszámleépítés ellen is fellépnek.

volánbuszok


Nehezményezik azt is, hogy az elmúlt hónapokban a Kapos Volán Zrt. olyan intézkedéseket tett, melyek ellehetetlenítik a szakszervezet működését, és veszélyezettik a munkabékét.

A demonstrációval a szakszervezet azt szeretné elérni, hogy a Felügyelő Bizottság kezdeményezze a tulajdonosnál a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatójának felmentését.

A demonstráció megtartásáról csütörtökön a társaság vezérigazgatóját is tájékoztatták, és felszólították, hogy  a demonstrációk megtartását engedélyezze - erről a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke, Dobi István tájékoztatta a Kapospontot.


Címkék: tiltakozás, demonstráció, Volán, kapos, Somogy, gazdaság