Mint arról korábban a KaposPont is beszámolt, augusztus elsejétől megszüntették a csaknem negyven éves múltra visszatekintő akkreditált labort. Országos szinten minden hatodik zöldség és gyümölcsmintát az intézményben vizsgáltak. Ezek közé tartozott több kiemelt ügy is. Négy éve, az országban elsőként ebben a kaposvári laboratóriumban mutatták ki, hogy a Marokkóból származó zöldpaprika nagy mennyiségű rovarirtószerrel fertőzött.

A bezárásnak köszönhetően a termelők hűtőtáskában szállíthatják a zöldség- és gyümölcsmintákat a 200 kilométerre fekvő laboratóriumba. Innen az eredmény visszaérkezése 8-10 napba telik. A hosszú átfutási idő miatt, a kapott eredmény alkalmatlan lehet a gyorsan reagáló intézkedések megtételére - mondta el a döntés kapcsán, a megyei növény- és talajvédelmi igazgatóság nyugalmazott igazgatója, Tóth István.

Labor bezárás


Az agrárkamara csütörtöki elnökségi ülésén a megyei elnök, Exner Zoltán, a labor bezárása kapcsán elmondta: érdemes volna felülvizsgálni a döntést, mivel az új elképzelés tetemes költséggel járhat.

A korábbi években működtetett monitoring rendszert változatlanul megtartják, a vizsgálóbázisokat pedig koncentráltabb erőforrással és hatékonyabb formában fogják működtetni- közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatala.

(Forrás: MTI)

Címkék: Hódmezővásárhely, bezárás, gyümölcs, labor, zöldség, Kaposvár, gazdaság