Hétfőn este és kedd délelőtt is sokan tartottak ettől, szerencsére – eddigi tudomásunk szerint – az áramkimaradások ugyan megtörténtek, e következmények azonban nem. (Tizedmásodperces nagyságrendű, azaz alig észrevehető áramkimaradás ugyanis részlegesen, de akár teljesen is „tönkrevághat” egy számítógépet.)

Hétfőn este két somogyi térségben, egyrészt Baté-Kaposhomok-Kaposkeresztúr, valamint Cserénfa-Gálosfa-Sántos-Szentbalázs teljes területén megszűnt az áramszolgáltatás. Kinn is, az utcán, és benn is, a lakásban. Ilyen máskor is megesik, gondolhatnánk, de ez most nem ilyen volt.

Egy egypercessel kezdődött, aztán teljesen kiszámíthatatlanul és szokatlanul folytatódott. Hol egy másodpercre ment el a  villany, hol negyedórára, közben visszajött, öt percre megint elment, megint visszajött – ez történt hétfő este.

középfesz-1

Így néz ki egy középfeszültséget elosztó központ

Kedd reggelre mindenki azt gondolta, vége, a probléma megoldódott, de a fentebb felsorolt települések lakói közül többen, kora délelőtt mégis ugyanazt tapasztalták.

Az E.ON szóvivője, Varga Ivett arról tájékoztatta a Kapospontot, hogy e jelenség sajnos nem ritka. Több ízben előfordul, hogy egy olyan, több ízbeli özönvízszerű esőzésnek, gyakori villámcsapásnak és komoly szeleknek, mint amilyeneknek a múlt héten elszenvedői voltunk, a középfeszültségű kábelek szigetelései nem azonnal, hanem a viharok elmúlta után néhány nappal „adják meg magukat”. E két (Baté környéki és Szentbalázs környéki) esetben is ez történt – hangsúlyozta. A kétszintű automatikus rendszer persze minden hiba észlelésekor azonnal újra indítja a rendszert – hétfőn este több ízben sikerült is "neki", ezért történt a többszöri leállás és újraindulás. Amikor azonban végleges meghibásodás történik, már emberi beavatkozásra van szükség.

Az érintett településeken a kedd dél körüli órákra a hibákat elhárították. Ég a villany, és működnek a számítógépek is – azok is, amelyeken a hibákat bejelenthetnénk, ha lenne áram.

Címkék: leolvadás, áramkimaradás, E.ON, áramszünet, számítógép, gazdaság