A Lehet Más a Politika szerdai, közleménye arra hívja a figyelmünket, miszerint veszélyben a Balaton és a fürdőzök, a túlzott motorcsónak használat miatt. "Ugyan kormányrendelet tiltja, hogy a nyaralók a Balatonon hobbicélra motoros meghajtású hajókat használjanak, a jogszabály mégis lehetőséget teremt arra, hogy a vízitaxi-szolgáltatás, a mentést végző hajók, illetve a vitorlásegyesületek kísérőhajó-szolgáltatást végző hajói a tiltás alól felmentést kapjanak.

Motoros hajók

Ezzel a jogalkotó annak idején olyan kiskapukat nyitott meg, amelyek lehetővé teszik, hogy ügyeskedők egyre nagyobb számban játsszák ki a tilalmat" - olvashatjuk az LMP közleményét.
A párt szigorúbb ellenőrzést, erősebb szabályozást sűrget a kérdésben, mivel véleményük szerint a motors csónakok, yachtok elterjedése végzetes hatással lehet a balaton élővilgára, illetve a turisztikai szempontból is problémákat okozhat.
Szilágyi Péter azt is elmondta a tó élővilága így is tűréshatára szélén áll, könnyen komoly baj lehet a túlzott vízi száguldásokból.

Címkék: motorcsónak, tiltás, veszélyben, lmp, balaton, gazdaság