A Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója, Gál Zoltán a KaposPontnak elmondta: a pályázati hitelkonstrukció kizárólag közszolgáltatási szerződéssel vehető igénybe, mellyel rendelkezik a kaposvári vállalat. A hitelt igénylő konzorcium összesen három társaságot, a Kapos Volánt, a Gemenc Volánt és a Pannon Volánt tömöríti magába. Közösen 5,5 milliárd forintra írtak ki pályázatot az MFB-nél, melyből másfél milliárd forint kerülne Kaposvárra. A pályázati feltételek szerint a hitel összegéből kizárólag új vagy használt autóbuszok vásárolhatók, melyhez az igénylőnek 10 százalék önerőt kell biztosítani. Ez lehet hazai vagy európai uniós forrásból elnyert, vissza nem térítendő támogatás is.

volánbuszok

A Kapos Volán a hitelt két év türelmi idővel, 10 éves lejáratra venné fel, melyhez a fedezetet a hitelből vásárolt autóbuszok adják. Az ősz folyamán bírálják el a pályázatokat, és ezután lehet majd közbeszerzéssel az eszközöket megvásárolni.

A program célja, hogy a kedvező kamatozású hitel útján hozzájáruljon az elöregedett gépjárműállományok megújításához, és elősegítse a környezetkímélő és biztonságos közlekedés megvalósítását.

Címkék: korszerüsítés, közbeszerzés, Kapos Volán, hitel, autóbusz, gazdaság