Februárban az üres polcok látványa fogadta a vásárlókat a boltokban. Kifosztották a  cukorkészleteket, az utánpótlás pedig akadozott. Ezt tetőzte, hogy korlátozták a lakosság cukorvásárlását. A legtöbb helyen legfeljebb tíz kilót lehetett venni. Ekkor már 400 forint volt a cukor kilója. Mert a világpiacon felment az ára. Márpedig a hazai szükséglet kétharmada onnan származik.

Az újabb cukorhiány megelőzésére az egyetlen hazai cukorgyár most minden eddiginél korábbi kampányra készül. A feldolgozás a szokásokkal ellentétben nem a répávalm hanem a nyerscukor feldolgozással kezdődik. A munkálatok augusztus elején kezdődnek.

Ehhez bővítik a létszámot is, amihez a somogyi munkaügyi központ adott segítséget. 100 állástalannak postáztak behívót az elmúlt hetekben: a cukorgyár finomító állomására 60-, a szeptemberben kezdődő répakampányra pedig további 40 embert vesznek fel. A kaposvári cukorgyárban idén 850-900 ezer tonna répa feldolgozását tervezik.

Címkék: munkaügy, behívó, cukor, munkanélküli, kampány, gazdaság