Balatonlellén a magyarok világtalálkozójának résztvevőivel együtt koszorúzták meg a nevelő pedagógusok a gyermeki jogok emlékoszlopát. A szakma az idén több évfordulót is ünnepel. A tanácskozáson megemlékeztek arról, hogy 110 évvel ezelőtt Széll Kálmán egykori miniszterelnöknek köszönheti hazánk az első gyermekvédelmi törvényt. Az ENSZ pedig 20 éve fogadta el a gyermekjogi egyezményt. A Magyar Gyermek és Ifjúságvédelmi Szövetség elnöke szerint, napjainkban is sok tennivaló van.   

A MAGYISZ elnöke, Orbán István azt mondja, legyen minden állampolgárnak, így a gyermeknek is életnívójának megfelelő szociális ellátás. Ne nyírbálják a szociális juttatásokat, hanem ha a gyermek megfogan, világra jön az anyának, a szülőknek legyen egzisztencia, munkahely.

A hazai feladatok mellett a szakemberek tágabb kitenkintést kaptak Surján Lászlótól. Az európai parlamenti képviselő az unió gyakorlatát ismeretette, ami szerinte ellentmondásos a gazdasági érdekekkel.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, Surján László elmondta, hogy éljen a nagy kínai kapcsolat és éljen a sokminden más kapcsolat az ázsiai feltörekvő országokkal! Ezek közül hányban van gyermek munka? Ezek közül akkor, ha végig gondoljuk, hogy miért olcsó a kínai kutyafüle, amögött olyan emberjogi sértések is vannak, amelyek elfogadhatatlanok.

A szakmai tanácskozás mellett a gyermekvédelmi szövetség vezetése több kollégának is megköszönte a területen végzett évtizedes munkát.

Címkék: szakmai tanácskozás, gyermekjog, MAGYISZ, Balatonlelle, gyerekek, gazdaság