Ezekre a kérdésekre is válaszoltak a szakértők az Eur-Órában. A több mint 20 perces összeállításban témafelvetésként elhangzott: pénz nélkül nagyon nehéz megoldani a gondokat. Az ötlet önmagában nem elegendő, tőke is kell a megvalósításhoz. Sokszor sokan elmondták már, hogy a vállalkozásoknak olyan hitelhez kellene jutniuk, amelynek visszafizetése nem roppantja össze a céget, vagy annak működését. Az új Széchenyi-terv mikrohitele ilyen lehet.

Kiderült: a mezőgazdaságban dolgozók is várják már az Új Széchenyi-terv rájuk vonatkozó pályázatait. Az ágazat hazánk gazdaságát húzhatná, de többszörösen is forráshiányos, így nagy szüksége lenne elfogadható pénzügyi támogatásra.

A Széchenyi Kártya-programról minden fontos információt megtudhattak a nézők a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatási vezetőjétől, Németh Krisztinától. A Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke, Daxner Gábor vázolta a vállalkozók helyzetét, a hiányzó törvényeket. Beszélt a körbetartozások miatt kialakult ellehetetlenülésről, és a multik mielőbbi szabályozásáról. Ráadásul konkrét megoldásokat is vázolt, külföldi példákkal igazolva.

A nézők elsősorban a Széchenyi Kártya igénylésével kapcsolatban érdeklődtek.


www.halozattv.hu

Címkék: euróra, Széchenyi, kártya, válság, vállalkozás, gazdaság