Tömegével pusztultak el a méhek egy ádándi méhészetben. Fekete Lászlónál egy hónapon belül harmadszor volt nagymértékű méhmérgezés.

A méhész azt mondja: rengeteg pusztult el, nagy a kára, pont az akác virágzása előtt a kijáró méhek mind elhullanak.

Nem ő az egyedüli somogyi méhész, akit jelentős kár ért.

méhészek2

Somogy megyében a megyei állategészségügyi szervhez Csurgó térségéből,  a Balaton déli partjáról és Kaposvár környéki településről érkezett bejelentés.

Tóth Szabolcs igazgató azt mondja: az elmúlt hetekben 40 méhész jelzett nagymértékű méhpusztulást. Tapasztalata szerint ritka év a mostani, hogy

ennyi méhmérgezés gyanú előfordul a megyében.

A napokban 20 mintát vettek, eddig kilencnek van eredménye. Az igazgató hozzátette: a laboratórium egy dimetoát hatóanyag jelenlétét mutatta ki a méhekben. A párhuzamosan vett növénymintákban azonban a hatóanyagot nem mutatták ki.

Tóth Szabolcs elmondta: az eddigi minták alapján nem a repcét permetezték ezzel a szerrel. Kiskertekben viszont szokták használni.

25 éve legalább forgalomban van, népszerű készítmény. Gyümölcsösökben, szőlőben, zöldségesekben levéltetvek ellen használják - mondja a  növényvédelmi szakmérnök. Tóth István hozzátette: aki ilyet vesz, annak a nevét az üzletben felírják, nyilvántartásba veszik.

Tóth István szerint a virágzó növényt nem lehet vele permetezni. Arra is figyelni kell, hogy ha virágzó növények vannak a kultúrnövények környezetében, például árvacsalán, tyúkhúr, akkor veszélyes lehet.

Főleg a méhekre - tette hozzá a szakember. A vizsgálatok teljes laboratóriumi eredményeit jövő hétre várja a szakhatóság.

Nézze meg a videót!

 

 

 

Címkék: növényvédőszer, puzstulnak, méhek, kaptár, mérgezés, gazdaság