Mint arról korábban beszámoltunk a Kapos, a Pannon, és a Gemenc Volán Zrt. szakszervezete március 31-re üzemkezdettől üzemzárásig, az elégséges szolgáltatás biztosításával Somogy, Baranya és Tolna megyében sztrájkot hirdetett.

A bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította el a kérelmet - írta közleményében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság sajtóosztálya.

A Kapos Volán Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet, az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója Baranya Megyei Független Szakszervezete és a DÁM Független Autóbuszvezetők Szakszervezete annak megállapítását kérte, hogy a sztrájk ideje alatt az elégséges szolgáltatás mértéke nem haladhatja meg a szolgáltatás 30 százalékát, illetve az átlagban foglalkoztatott munkavállalók nem több, mint 20 százalékát érintheti.

A bíróság azért utasította el a beadványt, mert nem tartalmazott bírósági döntésre irányuló határozott kérelmet. A döntésnek ugyanis olyannak kell lennie, hogy abból, illetve az annak alapján adható tájékoztatásból egyértelműen ki kell tűnnie a közönség számára, hogy mikor és milyen mértékű szolgáltatásra számíthat - írta a sajtóosztály.

- Ha a bíróság azt állapítaná meg, hogy az elégséges szolgáltatás mértéke a 30 százalékot nem haladja meg, sem a sztrájkban részt venni szándékozó dolgozók, sem a munkáltató, sem az utazóközönség nem tudhatná meg, hogy 2011. március 31-én ténylegesen mely járatok indulnak el, és ezek kiszolgálását milyen személyzet biztosítja - olvasható a közleményben.

A dél-dunántúli közlekedési szakszervezetek kérelmét másodszor utasította el a bíróság; első ízben a március 10-re hirdetett munkabeszüntetés kapcsán kérték az elégséges szolgáltatások körének megállapítását.

Dobi István, a három érdekvédelmi szervezetet tömörítő Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: fellebbeznek a bírói döntés ellen. Hozzátette: úgy néz ki, hogy a március 31-i sztrájk meghiúsul, és új időpontot tűznek ki.

Címkék: szakszervezet, sztrájk, Kapos, Volán, bér, gazdaság