Nagy Kálmán elmondta, hogy alapkoncepciójuk szerint adómentességet élvezne az, aki az egyetem elvégzése után belép a magyarországi rezidens rendszerbe, és elkötelezi magát a pálya mellett. Ha vállalja a feltételeket, 5 évig személyi jövedelemadó-mentességet élvez, az ezt követő 5 évben pedig fokozatosan csökkenne, majd megszűnne a számára járó adókedvezmény. A kedvezmény az első 5 esztendőben évenként várhatóan 3 milliárd forintos költségvetési ráfordítást jelentene. Ez azonban látszólag költség, mert valójában a mindennapi megélhetésre fordított összeg révén a nemzetgazdaságba visszaáramló pénzről van szó.

Ma már egyértelműen látszik, hogy az itthon végzett orvosok mintegy fele vagy a pályájukat, vagy hazájukat kényszerülnek elhagyni. Ebből egyenesen következik, hogy Magyarország rövidesen Európa egyik orvos utánpótlási bázisa lehet.

Az egészségügyben dolgozók egyetemi képzése az egész világon a legdrágább tanulmányok közé tartozik. Az alapképzés 6 évig tart, ezt követően 5-7 év telik el a szakképesítések megszerzéséig. Így akár 13 évig egy szakorvosjelölt gyakorlatilag képtelen a mai kereseti viszonyok között, 120 ezer-130 ezer forintnál többet keresni. A jelenlegi tendenciák alapján az elvándorlás következtében 10 éven belül tömegesen fordulnak majd elő betöltetlen orvosi állások, akik pedig kitartanak hivatásuk mellett, valószínűleg képtelenek lesznek legális jövedelemből fenntartani magukat. Tájékoztatott a Somogy Megyei Kormányhivatal.

Címkék: orvosi egyetem, rezidens, egészségügy, gazdaság