Csurgón 5400-an laknak. Minden ötödik itt élőnek nincs munkája. A csurgóiak ezért valamilyen üzemet látnának szívesen a városukban.

- Egy olyan céget, aki felvenné az embereket, én is 38 éves vagyok, még tudnék dolgozni, dehát hova menjek el - mesélte Baranyai Csabáné.

Szalai Sándorné is így vélekedik: - Nincsenek munkahelyek. Én régen dolgoztam itt a napsugár szövetkezetben, ahol az emberek biztonságban voltak. De ez nemcsak itt jellemző, hanem az egész országra. Különben én szeretek itt lakni. Laktam Budapesten is, de visszavágytam.

A város vezetése dolgozik a megoldáson. Az ipari parkot szeretnék benépesíteni, de ehhez szükség lenne az autópálya és a Csurgó közötti gyorsforgalmi útra, mondja a polgármester. A város 300 millió forintos hiánnyal vág neki az évnek, ennek ellenére több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a következő években.

- Ütemezzük ezeket a fejlesztési forrásokat, és okosan, mértéktartóan gazdálkodunk egyik oldalon, a másik oldalon abban bízunk, hogy az év közepén elindul egy olyan önkormányzati konszolidációs pogram, ami segítheti ezeknek az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került településeknek a pénzügyi rendezését - mondta Füstös jános Csurgó polgármestere.

A legnagyobb, majdem 1 milliárdos fejlesztés a 21. századi rendelőintézet. Ezt áprilisban át is adják. Itt helyet kapnak korszerű szakrendelések: például nőgyógyászat, belgyógyászat, szemészet. A belváros is megszépül jövő nyárra. Parkosítják és új térburkolatot kap. A könyvtárat bővítik, és a buszpályaudvar mögött egy kispiac épülne. A templomkertet is rendbe teszik. A másik legnagyobb beruházás az iskola- és óvodafelújítás lesz. Jelenleg a kiviteli tervek készülnek. Teljesen akadálymentesítik az épületet, nyílászárókat cserélnek, valamint új tan- és játszóeszközöket is kapnak a gyerekek. Ezenkívül a kaproncaiakkal együtt Csurgó feltérképezi a környéken rejlő geotermikus energiákat. Későbbi terveik között szerepel lakás építése, idősek otthonának kialakítása, és egy kerékpárutat is terveznének a Gyékényesi tóhoz.

Címkék: Füstös János, Csurgó, polgármester, költségvetés, fejlesztés, gazdaság