Tavaly elöntötte Somogyot a víz, 100 éve nem esett ennyi eső. Több százmilliós, sőt milliárdos károkat okozott a rendkívüli, esős időjárás. Házak dőltek össze, a földeken megállt a munka.

Szennán is sok hektár vízben állt. Salamon Gyula polgármester szerint terveztek egy víztározót a település határába, pályázat is volt, 50 milliót nyertek volna erre, de nem sikerült az építkezés. A tulajdonosok egy része ugyanis nem adta a területét hozzá, így gyakorlatilag megállt a kezdeményezés.

Pedig a faluban éppen most oldják meg a vízelvezetési gondokat, 80 millióból új árokrendszert készítenek.

Szerte a megyében építenének víztározókat, de azok a területek is magánkézben vannak. Akad, ahol 30 tulajdonos van. Pedig a vízügyi igazgatóság tervet is készített, már elég régen. A meglevő tározókból pedig halastó, horgásztó lett, ezért kevés vizet nyel el.

A legnagyobb tervezett beruházás a kaposi víztározó, aminek hamarosan elkezdődhet az építése. Egy jogszabály módosítására várnak. Ha elkészül a tározó, nem kell többé ilyen árvíztől tartania a kaposváriaknak. 1,6 millió köbméter vizet tud majd elnyelni.

Bencs Zoltán, a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság megyei szakaszmérnöke azt mondja: Kaposváron belül az árhullám sokkal kisebb magassággal fog levonulni, legfeljebb 70 százalékos lesz a vízszint, vagyis 50-60-80 centivel alacsonyabb.

A víztározók megépítésével a mezőgazdaság is nyerne. Eddig a szárazság pusztított, tavaly az eső. A belvíz miatt most sem tudnak a földekre menni. Szabó Tamás a MAGOSZ megyei elnöke szerint stratégiai kérdés lesz a víz rövidesen, akár annak a hiánya, illetve annak a bősége. Az lenne a jó, tartalékolni lehetne a víztározókban.

A vízügyi igazgatóság most annyit tud tenni, hogy közmunkásokkal takaríttatja a nagyobb vízfolyásokat. Múlt hét óta 143-an dolgoznak Somogyban.

 

 

Címkék: tározó, védelem, belvíz, árvíz, gazdaság