A képviselők döntése értelmében a közúti ellenőrzés során a gyorshajtás, vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a tilos jelzésen való áthaladás és az ittas vezetés esetén is 10 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki.

E mellett a közlekedési törvényben végbemenő változtatások az autóbusz- és vasúttársaságok számára is lehetővé teszik a jövőben az elektronikus biztonságtechnikai felvételek készítését a járművökön és a megállókban. A jogalkotók ettől alkalmazottaik és az utasok, valamint a vagyontárgyak és poggyászok biztonságát remélik. A jogszabályban rögzítik, hogy a szolgáltatók csak a bíróság, illetve más hatóság számára adhatják át az általuk készített felvételeket, a hatósági eljárásra ki nem kért felvételeket pedig legfeljebb három napig őrizhetik meg.

A törvényi változások értelmében a közlekedési hatóság engedélye alapján zárt rendszerű elektronikus formában, interneten keresztül is elvégezhető lesz a közúti járművezetői tanfolyam elméleti képzése. Ugyanakkor a járművezetői vizsgabiztosok, szakoktatók és iskolavezetők képzése szakirányú műszaki felsőfokú oktatási intézményekbe terelődik át.

A törvény emellett megtiltja mindenféle reklámhordozó elhelyezését a közutak közvetlen környezetében, illetve a lakott területen kívül az úttest mellett is. A tilalom utóbbi esetben csak a négy négyzetméternél kisebb reklámtáblákra, valamint a benzinkutak cégjelzéseire és a közlekedés biztonságát szolgáló közérdekű tájékoztatásokra nem vonatkozik. A közlekedési hatóság a rendelkezéseket megszegő ingatlantulajdonosokat a szabálytalanul elhelyezett reklámok eltávolítására, illetve félmillió forintos bírságra kötelezheti.

A kormány döntése alapján a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és a hozzájuk tartozó vontatókkal az azonos irányban két forgalmi sávval rendelkező magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon reggel 6 és este 22 óra között 2011 január elsejétől előzni tilos. A jogszabályi tilalom a háromsávos utakra (pl. M1, M3 több kapaszkodósávos szakasza, M7 Székesfehérvár-Budapest irány) nem terjed ki.

A testület azzal indokolta a kamionokra vonatkozó döntését, hogy ha egy kamion az alacsony sebességkülönbség ellenére egy másik előzésébe kezd, hosszú perceken és kilométereken át eltarthat, amíg végre elé tud kerülni. Eközben a két jármű mögött számos gyorsabb autó torlódik fel, és kényszerül végigvárni a nehézkes, sokszor indokolatlan és nem egyszer veszélyes manővert. A kormány e kockázatos gyakorlat visszaszorítása érdekében vezeti be az előzési tilalmat a tehergépkocsik egy körére, mintegy 1200 kilométernyi útszakaszokra, a nappali órákra.

Címkék: Kresz, 2011, változás, busz, autó, gazdaság