takarítók

Azt mondják: decemberben már buszbérletet sem tudnak venni, így nem tudnak majd munkába járni. A bérük több cégen keresztül jut el hozzájuk. Útközben azonban elakadt. Kilátástalan a helyzetük. Még mindig nem kapták meg az októberi fizetésüket. Azt állítják: csupán néhány ezer forint előleget adtak nekik. Csaknem 40-en dolgozó nem kapott fizetést. Két és fél millió forinttal tartoznak nekik. Sokan lekérték az előző évek nyugdíjbefizetéseiket. Kiderült: van, akinek másfél év járuléka hiányzik.

- Most olyan tájékoztatást kaptunk, hogy tegnapi nappal az ügyvezető igazgató megszökött a pénzünkkel. Jövő héten dolgozni sem tudunk, mert nem tudunk bérletet venni - mondta Jung Jánosné.

Az egyetem egy szlovák céggel áll kapcsolatban. Ennek a vállalatnak fizetnek minden hónapban. A szlovák cég állítja: fizetett az alvállalkozónak, aki egy budapesti cég. A pénzt innen kellett volna tovább utalni a helyi képviselőnek, aki nem kapta ezt meg, ezért nem tudta kifizetni a takarítókat. A szlovák fővállakozó emailben annyit közölt a Kaposponttal, hogy jogi lehetőségét keresi annak, hogy a dolgozók megkaphassák fizetésüket. Februárban egyébként lejár a szlovák vállalat szerződése. Már megjelent az egyetem új közbeszerzési kiírása.

Címkék: Jung Jánosné, takarítók, szlovák, Kaposvári Egyetem, gazdaság, Kaposvár