disznóklub

Gyors és hatékony összefogásra van szükség, hogy a sertéságazat életben maradjon. Ez a szerdai Disznó-klubban hangzott el a Kaposvári Egyetemen. A sertések száma főleg a rendszerváltás óta fokozatosan csökken. Számuk felére csökkent 10 év alatt Somogyban. Most alig 120 ezer darab van. Sok kisebb gazdaság bezárt. A még működők kiszolgáltatottak az alacsony felvásárlási árnak és a takarmány drágulásának - mondja a szakember.

- Az összefogásban lehet erő. Gazdasági kényszerből különböző Vész-ek TÉSZ-ek növelni kell a taglétszámukat. Van huszonegynéhány ilyen értékesítő szövetkezet Magyarországon. De mindegyik önállóan működik. Önállóan még ezek a szövetkezetek is kicsik - mondta Fekete Balázs a Magyar Állattenyésztők Szövetsége elnöke.

A szerdai Disznó-klubban erről is beszéltek a régiós szakemberek. A kaposvári húsgyár is évek óta részt vesz a tanácskozáson. Ők is érzékelik a csökkenő sertésállományt. A feldolgozott hús 10%-át kénytelenek külföldről behozni.

- Mi úgy gondoljuk, hogy úgy tudunk ebből a jelenlegi nehéz helyzetből kijutni sikeresen, ha együtt gondolkodunk a termelőkkel. Az együttgondolkodás pedig azt jelenti, hogy megfelelő információcsere és szakmai támogatás oda-vissza alapon - mondta Hollósy Tibor a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgató-helyettese.

Ha az összefogás megvalósul, a vágóhidakkal szember is erőteljesebben tudnának fellépni a gazdák, és akár az áruházláncokig is eljutnának - hangzott el.

Címkék: Hollósy Tibor, Fekete Balázs, disznó, Kométa, Kaposvári Egyetem, gazdaság