somogyvár

A somogyvári polgármester azt mondja, belekényszerítették őket ebbe a pályázatba és önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe. A pedagógusok akár bírósághoz is fordulnának, ha nem kapják meg a pénzüket.

A somogyvámosi oviban éppen az új jeleket varrják a kicsiknek. A régieket ugyanis a pályázaton nyert játékokkal együtt most kedden vissza kellett vinni, mert nem fizették ki. A 600 ezer forintnyi eszköz nélkül a programot sem tudják végigvinni.

- Egyátalán nem, nem igazán teljesíthető, ugyanis 5 évig fenn kell tartani ezt a pályázatot és hát ehhez szükséges eszközök híján nem igazán lehet teljesíteni - mondta Szunyi Emma a somogyvámosi óvoda vezetője.

Somogyvár és Somogyvámos korábban közösen működtette az oktatási intézményeket. Akkor pályáztak a kompetencai alapú oktatás megvalósítását segítő pályázatra.

- A helyi tanterv módosítására 30x 8000 forintos óradíj , a fejlesztési innovációs tevékenységek támogatása, a témahét, a moduláns program megvalósítása...

Ezeket a feladatokat végezték el a pedagógusok, de a mai napig nem kaptak érte pénzt-mondják.
- Összesen az óvoda és iskola tagintéményekben dolgozó 4 pedagógusnak több mint 2, 5 millió forinttal tartoznak - mondta Polecsákné Papp Ildikó a somogyvámosi iskola pályázati szakmai vezetője.

A pályázatot ugyanis a határidő előtt 3 hónappal le kellett zárni, ezért több millió forinthoz nem jutott hozzá a pályázó önkormányzat.

- Azért nem ment végig, mert a támogatást kezelő az nem tudott mit kezdeni azzal a szituációval, hogy időközben ezek az intézmények egy intézménnyé váltak...

Közben ugyanis meg kellett alapítani a pogányvölgyi integrált oktatási intéményt, hogy az iskolák és óvodák felújítására pályázati pénzt kapjanak a települések. 12 iskolát és óvodát vontak össze. Emiatt volt kötelező a kompetencialapú oktatásról szóló pályázat is-meséli a polgármester. Közben az önkörmányzatok is nehéz anyagi helyzetbe kerültek.

- Olyan dolgokat kellett mérlegelni, hogy a gyerekeknek veszünk-e tankönyvet, meg tízórait, vagy buszbérletet vagy pedig olyan pénzeket fizetünk ki néhány embernek, amit mi magunk se kaptunk meg - mondta Móring József Attila Somogyvár polgármestere.

Móring József Attila elmondta, mindenképpen kompenzálják valamivel a pedagógusokat, hiszen a munkát elvégezték, de azt kérte, legyenek türelemmel.  

Címkék: Polecsákné, Móring József Attila, Somogyvámos, Somogyvár, gazdaság