A szavazatok alapján a kaposvári zongoratanár, Dr. Gallai Istvánné, a megyei karasztrófavédelem igazgatója, Heizler György és kaposfői esperes-plébános, Somos László vehetett át Príma-díjat. A közönségdíjat a Balatonszabadi Népdalkör Egyesület kapta.

 

Dr. Gallai Istvánné kaposvári zongoratanár

54 tanévvel a háta mögött vonult végleg nyugdíjba. A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola pedagógusaként a zeneoktatás elméletéről és módszertanáról konferenciákon is rendszeresen tartott előadásokat. A neves tanáregyéniség generációkat tanított zongorázni, átadva a muzsika önfeledt örömét. Tanítványai közül többen jelentős sikereket értek el megyei és országos versenyeken. Több mint fél évszázados zenepedagógusi tevékenysége során 24 növendéke választotta a zenei pályát. Tevékenységét 2008-ban Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetéssel ismerték el.

Heizler György tűzoltó ezredes

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója az évtizedek során beosztott tűzoltóból a katasztrófavédelem tudományát művelő és népszerűsítő szakemberré lett. Egy ideig a megyei tűzoltó-parancsnokság helyettese volt, 2000-től a katasztrófavédelmi igazgatóságot irányítja. Felelősségteljes szolgálata mellett sokat publikál, 16 éve a Védelem című országos szakfolyóirat főszerkesztője. Munkáját többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével, a Lengyel Köztársaság Parancsnoki Nagykeresztjével és az Év Tűzoltója Miniszteri Díjjal ismerték el.

Somos László kaposfői esperes-plébános

1991-ben szentelték pappá. A kaposvári Jézus Szíve templomban és Nagykanizsán volt káplán. 1994 óta Kaposfőn szolgál. Tanít a kaposvári katolikus gimnáziumban, és egy ideig a fogva tartottak pasztorációját is ellátta. A környéken élő, főként cigánygyermekek részére épített és munkatársaival működtetett tanodáival, valamint hitéleti tevékenységével segíti a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek életesélyeit, és sokat tesz a falusi fiatalokért is. Munkáját 2009-ben Somogy Polgáraiért-díjjal ismerték el és a Raoul Wallenberg-díjat is megkapta.

A Balatonszabadi Népdalkör Egyesület

1981-ben alakult a magyar népdalkincs értékeinek, hagyományainak ápolására. Először csak férfiak énekeltek a népdalkörben, de hamarosan az asszonyok is követték őket. Nagy Ágoston 2003 óta irányítja a csoport munkáját. Rendszeres résztvevői országos és Kárpát-medencei minősítő versenyeknek. Az elmúlt 7 esztendőben harmincnégy arany és kiemelt arany minősítést szereztek. Az egyesület fiatalok bevonásával gondoskodik az utánpótlás-nevelésről. Rendszeresen fellépnek helyi és megyei rendezvényeken, ahol mindig biztos a vastaps.

 

Címkék: Prima Primissima, Somogy, gazdaság