pályakövető

A mostani hallgatóknak pedig harmada elmenne külföldre dolgozni - ez derült ki az unió által támogatott Diplomás Pályakövetés kutatásból. Korábban végzett és most tanuló diákokat kérdeztek meg. Azonban csak a harmaduk válaszolt csak a kérdőívekre, több mint ezren. A többiekről nincs adat. Az eredményeket csütörtökön mutatták be az egyetemen.

Petra tanítónak készül. Azt mondja: nagyon szeretne a szakmájában dolgozni, de tudja, hogy ez nehéz lesz. Ezért akárhová elköltözne.

- Külföldre annyira nem szeretnék menni, hogyha már nagyon-nagyon muszáj, akkor igazából, de mindenképpen Magyarországon szeretnék valamilyen munkalehetőséget találni - mondta Andrika Petra.

A kutatásban megkérdezett hallgatók harmada viszont elmenne dolgozni külföldre. Pedig nagy részük el tud helyezkedni a diplomájával - ezt válaszolta a megkérdezett Kaposváron végzett hallgatók harmada.

- Pár évvel az abszolutóriuma megszerzése után már 80-90%-uk el tudott helyezkedni, a kereseteik is viszonylag jónak mondhatók, hiszen nettóban 110-120 ezer forintot keresnek - mondta Valter Virág a Kaposvári Egyetem adjunktusa.

A legtöbbet az Állattudományi Karon végzettek keresnek. Átlagosan havi nettó 146 ezer forintot. Utánuk jönnek a Művészeti Kar volt hallgatói, majd a gazdasági végzettségűek. A legkevesebbet pedagógus diplomával visznek haza.

- Minden karon vannak olyan képzések, elsősorban a felsőfokú szakképzések, amik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket - mondta Dr. Kovács Zoltán.

A megbízott oktatási rektorhelyettes azt mondja: sok minden kiderül a kutatásból.

- Így tudjuk követni azt, hogy 5-10 év múlva min kell változtatni, de ugye most is sok mindenen kell változtatni, de természetesen állandóan alkalmazkodni kell a megváltozott igényekhez, ez indirekt módon még azon is lemérhető, hogy a mi volt hallgatóink milyen más szakot kívánnak itt felvenni - tette hozzá Dr. Kovács Zoltán a Kaposvári egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese.

A megkérdezett már végzett és mostani hallgatók 70%-a nem küldte vissza a kérdőívet, ezért róluk a kutatást végzőknek nincs információja. A Diplomás Pályakövetés Rendszer eredményeit csütörtökön mutatták be az Egyetemen.

Címkék: Valter Virág, Kovács Zoltán, Kaposvári Egyetem, gazdaság