A határidő augusztus elején lejárt. A vendéglátós azt mondja: csődbe mehet, ha nem kapja meg ezt a pénzt. Fejenként 1650 forintért vállalta az Országos Cigány Önkormányzat balatonlellei üdülőjében táborozók napi háromszori étkezését Szabó Miklósné és családja.

- Június 13-tól augusztus 30-áig biztosítottam a gyerekek napi háromszori ellátását. 7,3 millió forinttal tartoznak.... - mondta Szabó Miklósné a Noé Bárkája Étterem tulajdonosa.

Munkájáért a mai napig nem kapta meg jussát.

- Írásos bizonyíték van arra, hogy 7,3 millió forinttal tartoznak bizonyos személyek névre szólóan mennyivel tartoznak az adott étteremnek - mondta Berényi László a Lungo Drom frakcióvezetője.

Ezt a pénzt az Országos Cigány Önkormányzatnak a szerződés szerint augusztus 4-ig kellett volna átutalnia a lellei vengédlátósnak.

- Az is kiderül az egészből, hogy Kolompár Orbán családja 450 ezer forintot költött a gyerekek táborozásában közpénzből - folytatta Berényi László.

A tartozók között van az Országos Cigány Önkormányzat több elnökségi tagja is mutatja a listát a Lungo Drom frakcióvezetője. Berényi László hozzátette: nem csak a balatonlellei tartozással van probléma.

- Az Állami Számvevőszék vizsgálata azt bizonyította be, hogy gazdasági bűncselekmények történtek az Országos Cigány Önkormányzatnál. Számviteli fegyelem megsértése, adócsalás, és egyéb gazdasági bűncselekmények kapcsán fény derült arra, hogy milyen visszáságok vannak - tette hozzá Berényi László.

Szabó Miklósné szerdán tárgyal Kolompár Orbánnal a tartozásról. Ha nem sikerül megegyezni az azonnal fizetésről, jogi útra tereli az ügyet. Kerestük az Országos Cigány Önkormányzatot is, de nem sikerült adásunkig elérni őket.

Címkék: Szabó Miklósné, OCÖ, Lungo Drom, Berényi László, Balatonlelle, gazdaság