A felszámolási eljárások alakulásáról szóló adatok arról tanúskodnak, hogy a 2008 közepén kezdődött gazdasági válság a cégek működésében még mindig erősen érezteti romboló hatását.
Az elmúlt két esztendőben összesen 29 281 vállalkozás jutott a felszámolás sorsára országosan, azaz a több mint 600 ezer létező cég 4,85 százaléka – olvasható a feketelista.hu hírportálon.
Az elemzők ezt a jelenséget elsősorban azzal magyarázzák, hogy romlottak a hitelezők anyagi lehetőségei, miközben az idén, a múlt év azonos időszakához képest, mintegy 26 százalékkal nőtt a vállalkozások fizetésképtelenségi mutatója. A cégek, amelyek a válság kibontakozása előtt részben hitelből fedezték a növekedéshez szükséges forrásokat, zömmel felélték tartalékaikat, és a hitelek törlesztése egyre nehezebbé vált.
Sok esetben az előző évekről erre az évre húzódtak át a kifizetetlen követelések, így a hitelezők jóval előbb kérik a felszámolási eljárás megindítását, mint korábban. Egyes adósok végelszámolással próbálják kijátszani a hitelezőket, akik azonban ezt a trükköt már kiismerték, szigorúbb határidőket szabnak, s ha ez nem teljesül, elindítják a felszámolást.
A statisztikai adatokat alaposabban vizsgálva kiderül, hogy egyes körzetekben, különösen a gazdaságilag elmaradottabb megyékben az átlagosnál is jóval több cég ellen indult felszámolás. Somogy megyében a felszámolt cégek aránya meghaladta a 6 százalékot.
Felszámolások száma megyénként az utóbbi 2 évben | |||
Megye | Létező cég | Felszámolás | |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 19 354 | 2417 | 12,49% |
Nógrád | 5930 | 492 | 8,30% |
Komárom-Esztergom | 15 613 | 1073 | 6,87% |
Jász-Nagykun-Szolnok | 12 440 | 852 | 6,85% |
Heves | 11 606 | 737 | 6,35% |
Zala | 12 679 | 802 | 6,33% |
Somogy | 11 811 | 712 | 6,03% |
Bács-Kiskun | 23 740 | 1423 | 5,99% |
Tolna | 8464 | 506 | 5,98% |
Hajdú-Bihar | 22 105 | 1297 | 5,87% |
Békés | 10 180 | 571 | 5,61% |
Borsod-Abaúj-Zemplén | 24 281 | 1332 | 5,49% |
Fejér | 19 878 | 1065 | 5,36% |
Csongrád | 17 521 | 901 | 5,14% |
Baranya | 19 641 | 1009 | 5,14% |
Veszprém | 14 201 | 667 | 4,70% |
Vas | 10 349 | 458 | 4,43% |
Győr-Moson-Sopron | 21 549 | 904 | 4,20% |
Budapest | 237 655 | 9381 | 3,95% |
Pest | 84 724 | 2682 | 3,17% |
Összesen | 603 721 | 29281 | 4,85% |
Címkék: gazdaság