Új ruhába öltözött a belváros. Ez meghozta a kedvét befektetőknek és a lakásvásárlóknak is. Ebben az épületben egymásnak adták hétfőn a kilincset az érdeklődők. Nyílt napot tartottak, bárki körülnézhetett. Az építtető szerint így lehet igazán bemutatni egy leendő otthont.

- Ebben hiszek, ha csak elmondják, akkor vagy megjegyzik vagy nem. Ha meg is mutatják, meg is foghatja, láthatja közvetlen közelről, már biztos, hogy közelebb kerül hozzá - mondta Karalyos József a Főtér Kft. ügyvezetője.

Az ingatlanos azt mondja: sokan meglepődnek, hogy Kaposváron már 200 ezer forintos négyzetméterártól is lehet új lakáshoz jutni. Ráadásul ezek jóval energiatakarékosabbak, mint egy használt ingatlan. A vásárlók többsége azonban nem készpénzzel fizet.

- A nagyobb összegű lakásokhoz hitelt is igénybe vesznek. Ezt próbálják minél kisebb hitelből megvalósítani, és nagyobb részt minél több önerőből megvalósítani a vásárlók - mondta Oláh Miklós a Genius '99 Ingatlanközvetítő üzletvezetője.

Az önkormányzat egyébként hetedannyi lakásépítési engedélyt adott ki idén, mint négy évvel ezelőtt Kaposváron. Igaz, még négy hónap vissza van az évből, de az építési cégek szerint valószínűleg ez a szám decemberben sem lesz sokkal magasabb.

Címkék: Karalyos József, Oláh Miklós, lakásvásárlás, ingatlan, Kaposvár, gazdaság