A legtöbb jelentkezőt államilag támogatott képzésben a gazdasági szakok vonzzák, míg költségtérítéses képzésben az informatikai jellegű képzések a kedveltek. A legnépszerűbb szak az idegenforgalmi szakmenedzser volt idén, itt több mint 1500-an kezdhetik meg a tanulmányaikat szeptembertől.

A felsőfokú szakképzésre jelentkezők létszáma az elmúlt években dinamikusan növekedett: míg 2008-ban 13.788-an, addig tavaly 16.676-an, idén pedig már 20.851-en adták be kérelmüket erre a képzési formára.

A szakemberek szerint sok - első helyre fel nem vett - fiatal jelentkezett felsőfokú szakképzésre, de az első helyes jelentkezésekben is növekvő számadatokat figyelhető meg. Míg két éve 5.092-en, tavaly 6.846-an, az idei évben 8.486-an pályáztak első helyen felsőfokú szakképzésre.

Növekszik a felvettek létszáma is, 2010-ben csaknem ezer fővel többen nyertek felvételt valamely felsőfokú szakképzésre, mint a megelőző évben. Az adatok szerint 2008-ban 7.863-an, tavaly 11.132-en, idén pedig 12.043-an kerültek be felsőfokú szakképzésre.

A felsőfokú szakképzés esetében elsősorban az államilag támogatott helyek vonzzák a jelentkezőket - nappali munkarenden a felvettek 97, levelező munkarenden 70 százaléka ebben a finanszírozási formában kezdheti majd meg tanulmányait. Az államilag támogatott levelező munkarendű felvettek esetében erős létszámcsökkenést láthatunk, a levelező munkarendű költségtérítéses képzésre felvettek száma ugyanakkor valamelyest emelkedett.

Az esti munkarendre, valamint távoktatásra felvételt nyertek részaránya nem éri el az 1 százalékot - ilyen munkarendű képzéseket csak néhány képzéstípus esetében indítottak.

Címkék: felsőfokú szakképzés, felvételi, gazdaság