hosegallatok

Az állatok pedig ivóvíz és hűtés nélkül hőgutát is kaphatnak. Tavaly 500 sertés fulladt meg a melegben Csurgón. A hatóság rendszeresen ellenőriz.

Ventillátorokkal hűtik a teheneket egy zimányi telepen. Még így is majdnem 30 fok van az istállóban. Pedig 20 fokban érzik a legjobban magukat. A tehenek az itatóban állnak, úgy hűsítik magukat. Zihálnak, kevesebbet esznek és kevesebb tejet is adnak a melegben. A telepen ez 80-100 ezer forint kiesés naponta.

- A gyengébb szilárdságú állat, ha nagyon tartós és sokáig van ennek a hőstressznek kitéve, akkor elpusztulhat - mesélte Nagy Imre, szarvasmarha ágazatvezető.

Az önitatók nagyon fontosak. Ilyenkor ugyanis egy jól tejelő tehénnek napi 150 liter folyadékra van szüksége. A megyei főállatorvos azt mondja: évente több mint 100 esetben ezt is ellenőrzik az állattartóknál.

- Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy-két sarkalatos, kirívó esemény már volt az elmúlt 5 év vonatkozásában, egy-két alkalommal. Az idei évben hála istennek ilyen probléma még nem adódott - mondta Dr. Tóth Szabolcs, igazgató főállatorvos.

Információink szerint tavaly a szabálytalan tartás miatt Csurgón a hőségben 500 sertés pusztult el. Ha indokolt, ilyenkor állatkínzás ügyében indul eljárás.

A 120 kutyát ellátó kaposvári menhelyet is naponta frissítik. A hőség elől árnyékba húzódnak az ebek. Ilyenkor a folyamatos ivóvíz mellett ez a legfontosabb. A napokban egyre több bejelentést kapnak étlen-szomjan, láncravert kutyákról. Legutóbb egy kutyust mentettek meg. De vannak más drasztikus esetek is.

- Ha autóban látnak élőlényt, akár kutya, cica, bármi egyéb élőlényt, kedvencet, akkor van az a törvény, hogy a rendőrséget felhívják. A rendőr betörheti az ablaküvegét az autónak. Tehát a kutya nem kell, hogy hőgutától szenvedjen, mert ez egy visszafordíthatatlan folyamat - mondta el Szántó Ildikó a Philip Természet-és Állatvédő Egyesület elnöke.

A mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója a legnagyobb vízfogyasztónak számító kukoricáról beszél. A hőség miatt ilyenkor egy tő annyi vizet párologtat el, mint amennyit egy malac naponta megiszik - mondja Varga Gábor.

- Hiszen Somogy az egyik legnagyobb kukoricatermelő övezet. Ennél fogva a több mint 100 ezer hektáron lévő kultúrának a napi vízfogyasztása - idézőjelbe téve - akár meghaladhatja a 20 milliárd litert is - tette hozzá a szakember.

Ez naponta csaknem 3 desedányi vízmennyiség. Ezért ha tovább marad a kánikula, légköri aszály fenyegeti a termést. Pedig májusban és júniusban annyi eső zúdult a földekre, mint máskor fél év alatt.

Címkék: Szántó Ildikó, Varga Gábor, gazdaság