csekk

A vízszolgálatónál ebben a hónapban már nem a feladási határidő, hanem a beérkezési határidő szerepel a számlán. Ebből kell az ügyfeleknek kiszámolniuk, mikor menjenek a postára. Ift Miklós, a KAVÍZ Kft. igazgatója hozzátette: a tapasztalatok szerint a posta 2-3 nap alatt utalja át a befizetett összeget a számlára. A vezető azt tanácsolja, hogy a beérkezési határidő előtt, olyan 4 nappal adják postára  a befizetni valót, így biztos beérkezik a határidőn belül a társasághoz.

Varga Ivettől, az E-ON sajtószóvivőjétől megtudtuk: ők eddig is rászámoltak két napot a beérkezésre, így náluk valószínűleg nem lesz gond. Az APEH pedig közleményben tudatta: őket nem érinti az új jogszabály, vagyis náluk továbbra is a feladás napja számít. Más szolgáltatók viszont kénytelenek lesznek kamatot felszámolni. Novák Ferenc, a fogyasztóvédő egyesület somogyi elnöke úgy véli, nem életszerű az új szabály. Szerinte a szolgáltatóknak rugalmasabbnak kellene lenniük. A fogyasztóvédő egyesület megyei elnöke arra számít, sok panasz érkezik majd hozzájuk emiatt.

Címkék: Kavíz Kft., E-ON, Varga Ivett, Ift Miklós, APEH, csekk, gazdaság