lovasok

A végsőkig hajlandóak elmenni - mondják a somogyi lovasok. Kilóg a lóláb - szerintük az új lovasrendelet csak a pénzről szól, és a feketegazdaság terjedését is elősegíti. Ugyanis - bár a regisztráció kötelező -, a mai napig csupán 73-an jelentkeztek be a több tízezerből. Aki pedig nincs nyilvántartva, nem is számonkérhető - vélik az érintettek.

A Korona lovassport egyesület főleg utánpótlásneveléssel foglalkozik. Edzőt, szakedzőt, lovas terapeuta edzőt is alkalmaznak. Mindegyik tréner magas fokon végezte el a szakképesítést. Az új szabályzatnak azonban id. Kiss János, a Korona Lovassport Egyesület elnöke sem látja értelmét.

Eszerint ugyanis lovastúra-vezetői tanfolyamot kell elvégeznie minden lovasszolgáltatónak, hogy működhessen. Ez 250 ezer forintba kerülne. A lovasok azt mondják, kilóg a lóláb - ez csak a pénzről szól.

Végzettség nélkül két éven belül bezárhatnak. A Meistro tanya tulajdonosának van ilyen papírja, de azt mondja, nemcsak ezt kéri számon a rendelet. Egy szolgáltatónak minimum öt, egyenként négy évesnél idősebb lóval kell rendelkezni, minden lónak kell hogy legyen lóútlevele.  

Meiszetrics László azt mondja: nem érti, hogyha valakinek kevesebb lova van, miért nem számít szolgáltatónak. Ezenkívül kell fűtött wc, 800 négyzetméteres lovaspálya és pihentető karám is. Az előírásokat a jegyző és a szakhatóságok kérhetik számon a regisztrált lovasszolgáltatókon.
A mai napig 73-an jelentkeztek be, pedig az országban csaknem 30 ezren foglalkoznak ezzel. A megyében legalább 10 egyesület van.

- Gyakorlatilag ugyanazt a lehetőséget teremtették meg a feketézők számára, mint bármely más szakmában - fogalmaz Meiszterics László. - Aki bejelentkezik, aki próbálja tisztességesen csinálni ezt az ipart, azt ettől a naptól kezdve mindenki ellenőrizheti, aki meg nem jelentkezik be, az pedig csinálhatja tovább úgy mint, ahogy eddig.

A regionális idegenforgalmi bizottság tagja azt mondja, ez nagyon sokat árt a turizmusnak.
Sárdi Péter úgy látja, a törvények különböző részeibe belenyúlnak, más-más rendeleteket hoznak, amelyek egymással nincsenek összehangban. A falusi és a lovasturizmusból élő emberek azon gondolkodnak, hogy mikor zárják be a panziójukat, lovastanyájukat.

Sárdi Péter azt is elmondta, a lovastúra vezető tanfolyamot nem mindenkinek kell elvégeznie. Aki kellő tapasztalattal és más iskolával rendelkezik, elmehet csak vizsgázni is, az pedig csak 35 ezer forint.

Címkék: lovasok, gazdaság