2021.12.06 - Hétfő
Miklós

Így látják a segítők 2021. November 23. - Kedd 16:10 | Címkék: adományoz, Ökumenikus Segélyszervezet, segít, fejleszt, jótékony, önkéntes, egészségügyi anyagok

Mi mindent kell tenni addig, amíg a segítség elér egy rászorulóhoz? Fennállásának 30. jubileumán rendhagyó videós sorozattal jelentkezett az Ökumenikus Segélyszervezet.

A 3-4 perces kisfilmekben egy-egy helyi munkatárs kalauzolja a nézőket Miskolctól Kaposvárig, Kastélyosdombótól Olaszliszkáig, vagy éppen Soprontól Gyuláig.

Az idén 30 éve alapított Ökumenikus Segélyszervezet az év 365 napján segíti a hazai rászorulókat országos intézményhálózatán keresztül az összefogás erejével. A családok átmeneti otthonai, a biztos kezdet gyerekházak, valamint a hajléktalanokat illetve szenvedélybetegeket támogató intézményei mellett tanodát működtet, több régióban pedig jelenlét pontokon keresztül nyújt segítséget. Ellátottjai mellett az intézményeinek környezetében élő nehéz sorsú családok, gyermekek és idősek számára is nyitott közösségi pontokon fejlesztő-, felzárkóztató- és élményprogramokat szervez, Országos Segélyközpontjában pedig évente több tízezer kérésre reagálva segítenek a munkatársak.

„Karácsony közeledtével évről évre jelentős figyelmet kapnak az ünnepi segélyakciók és jótékonysági kezdeményezések. A videókkal most a hétköznapokba is szeretnénk több betekintést adni adományozóinknak és az érdeklődőknek, hiszen Segélyszervezetünk célkitűzései messze túl mutatnak az ünnepi jótékonyságon. Ahogy jelmondatunk az „ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!” is hangsúlyozza: az általunk meghirdetett ünnepi összefogás nem egy egyszeri ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből" - hangsúlyozta a videók kapcsán Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonaiban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a tovább lépéshez. Kiemelt célkitűzése az esélyteremtés: hogy a – járványhelyzet miatt különösen is nehéz helyzetbe került – rászoruló családoknak esélyt kínáljon a felzárkózásra, a gyermekeknek segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. A Segélyszervezet adventi adománygyűjtése már elindult, a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu oldalon is várják már az adományokat.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás